fbpx
Kifli.hu

Újabb területeken jelenik meg a Kifli.hu

A mostani terjeszkedéssel a városból kijjebb költöző vásárlókat szeretné elérni az e-kereskedelmi vállalat.

Hamarosan, június 1-jétől újabb területeken indítja el a kiszállítást a Kifli.hu – közölte a Media1.hu-val az online kiskereskedelmi vállalat egy hétfői közleményében.

Az eddigi 75 település, a mintegy 5.000 kilométeres kiszállítási terület Budapest kerületeit és agglomerációját, valamint a Balaton keleti és a Velencei-tó környékét tartalmazza. Az új területek, Vác, Erdőkertes és Őrbottyán lakói számára a szolgáltatás 7 és 22 óra között lesz elérhető, akár 4 órán belüli szállítással. A futár a vásárló által megadott 1 órás időablakban érkezik és a rendelés leadása után korlátozott ideig annak kiegészítésre is nyílik lehetőség, továbbá a gyermekes családok számára létrejött Kiflicske klub is elérhető. Ahogy eddig is, az új vásárlóknak ezután is ingyenes az első kiszállítás.

„Amikor a balatoni területeket – ugyancsak vásárlói igényekre reagálva – elindítottuk, akkor azt mondtuk, hogy oda megyünk, ahová a vásárlóink mennek. Ez most is így van, a Budapestről kijjebb költöző családok továbbra is a vásárlóink, szeretnénk őket ezután is kiszolgálni. Új területeket nyitni rizikós, költséges, és nyilvánvalóan nem az első hónapban térül meg, de szeretjük a kihívásokat és ragaszkodunk a vevőinkhöz”

– nyilatkozta Klekner Péter ügyvezető.

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Borító: Kifli.hu
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

/** * andre clever */