fbpx
Fábry Sándor a Húzós című műsorban, Rónai Egon vendégeként.

Fábry Sándor szerint rendben van, ha az államnak vannak elvárásai, miután pénzt ad egy műsorra

A humorista egyebek mellett arról is beszélt, hogy egyeztetni kell a műsorába érkező vendégeket, sőt, egyesekkel kapcsolatban aggályokat fogalmaznak meg a közmédiánál.

Fábry Sándor vendége volt a Húzós című, Rónai Egon által vezetett műsornak, a beszélgetést a 24.hu szemlézte.

A humorista elmondta: sűrű időszakon van túl, ugyanis nemrég ünnepelte a Fábry kétszázadik adását. (A műsor a Duna Tévén látható, korábban az RTL Klub vetítette Fábry Show címmel.)

Fábry felidézte: az RTL Klub a tizedik jubileumra egy világkörüli utat ajándékozott neki. Ezzel szemben az MTVA-tól egy köszönőlevelet kapott, bár a humorista nem gondolja, hogy a közmédia „rossz gazdája” lenne.

Ezt követően elmondta: nincs különösebb problémája azzal, hogy „ha az állam pénzt ad egy műsorra, akkor lehetnek bizonyos szempontjai, kérései, elvárásai”.

Fábry Sándor aloldala a közmédiás Mediaklikk.hu portálon.
Fábry Sándor aloldala a közmédiás Mediaklikk.hu portálon.

Rónai reakciójára, miszerint ennek nem így kéne lennie, az volt a válasza, hogy lehet, viszont ez a valóság. Fábry hozzátette: a Rádiókabaré esetében a vendégek irányában nincsen kontroll. A nyelvezettel kapcsolatban a káromkodásokat kérik mellőzni, de van még egy kényes pontja a műsorkészítésnek:

„Egy érdekes félelem lengi körül a miniszterelnök úrral kapcsolatos megnyilatkozásokat, nem baj, hogy az egyáltalán nem bántó, sőt, humoros, sőt, tulajdonképpen profi, ezeket általában igyekeznek velünk elkerülni”.

A humorista azt is elmondta, hogy a Fábrynál egyeztetni kell a vendégeket, sőt, gyakran aggályokat fogalmaznak meg bizonyos vendégekkel kapcsolatban. Fábry Sándor ezeket nem érti.

A beszélgetés ma, péntek este kerül fel az ATV YouTube-csatornájára, addig is megtekinthető az előzetese:

 

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Borító: Fábry Sándor a Húzós című műsorban, Rónai Egon vendégeként. Fotó: ATV / YouTube
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások