fbpx
Herczeg János újságíró.

Elhunyt Herczeg János, az Élet és Tudomány volt főszerkesztője, a Magyar Rádió egykori munkatársa

Herczeg Jánost életének 87. évében érte a halál.

Elhunyt Herczeg János, a Magyar Rádió több tudományos ismeretterjesztő műsorának egykori szerkesztője szombaton – közölte a Duna Médiaszolgáltató közéleti és dokumentum főszerkesztősége csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint Herczeg János 1979-től volt a Magyar Rádió Iskolarádiójának szerkesztője, majd a rendszerváltáskor a Gordiusz Műhely főszerkesztője lett. Számos tudományos ismeretterjesztő műsor alkotásában vett részt, a legfontosabbak: a Gordiusz magazin, a Tanakodó, a Gordiusz Játék-tér, a Kerengő.

Nagy szerepe volt az élő, interaktív rádiós ismeretterjesztés, a rádiós fejtörő műsorok műfajának meghonosításában.

A matematika volt a speciális szakterülete. 1956-ban végzett az ELTE matematika-fizika tanár szakán. Tanított a budapesti Berzsenyi Gimnáziumban speciális matematika tagozaton és az ELTE Geometria Tanszékén is. Olyan matematikai könyvek fűződtek a nevéhez, mint a Játék és logika 85 feladatban, vagy a Sokszínű logika.

Országos ismertséget akkor szerzett, amikor 1954-től Bizám Györggyel közösen szerkesztette az Élet és Tudomány hetilap rejtvénysorozatait. A hetilapnak 1994 és 2004 között, nyugdíjba vonulásáig főszerkesztője is volt. A lap is búcsúzik volt kollégájától, ez ide kattintva olvasható. Az Élet és Tudomány búcsúja szerint Herczeg egészen haláláig, április 30-ig még rovatszerkesztőként és aktív szerkesztőbizottsági tagként segítette a munkájukat.

Herczeg János számos szakmai elismerésben részesült: Beke Manó Emlékdíj (1974), Enciklopédia Díj (1991), Prométheusz érem (1993), Táncsics Díj (1994), Akadémiai Újságíró Díj (1996), Jedlik Ányos Díj (2000), Rátz Tanár Úr Díj (2005) – írta az MTI.

További hírek.

Borító: Herczeg János újságíró. Fotó: Élet és Tudomány / Facebook
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások