fbpx
Manna FM, Podpad.hu

Válogatást tűz műsorra a Manna FM a Podpad.hu podcastjaiból

Manna Selection néven indít az Atmedia partnere, a Manna FM egy új műsort, amely a kereskedőház saját fejlesztésű platformjának, a Podpad.hu-nak a műsoraiból sugároz válogatást.  

Az együttműködésről szóló hétfői közlemény felidézte: az Atmedia kereskedőház tavaly november 2-án indította el a Podpad.hu nevű podcast platformját. A kereskedőház hirdetésértékesítési együttműködése a Manna FM-mel pedig 2021 szeptemberében indult el.

A Media1-hez is eljuttatott tájékoztatás szerint most új szintre lépett az együttműködés, miután a rádió mától, április 4-től, hétköznapokon – hétfőtől csütörtökig – este 9-től tűzi műsorára a Manna Selection adását, amely elsősorban olyan tartalomkészítőkkel ismerteti meg a hallgatókat, akik korábban nem voltak hallhatók az adón.

A műsor többek között Limpár Imre és Riha Zsófia „Lélekhangsáv” című podcastjaiból, Simonyi Balázs „Alakok” című hangjátékából, valamint Kocsis M. Brigitta „Borportré” című beszélgetéseiből válogat. Bekerül a válogatásba Péter Petra „Szívemcsücske” című podcastja is, aki kivételt jelent, hiszen a rádió egyik műsorvezetője.

Hamvas Viktor, a Manna FM új programigazgatója
Hamvas Viktor, a Manna FM új programigazgatója

„A Manna FM mindig is nyitott volt az innovatív megoldásokra, az új lehetőségekre. A podcastok piaca rendkívül dinamikusan fejlődik, kiváló anyagok, tartalmak készülnek ezekre a felületekre is, amelyeket szeretnénk megosztani a lineáris tartalmat fogyasztó hallgatókkal is, értelemszerűen kihasználva a keresztpromóciós lehetőségeket”

– mondta Hamvas Viktor, a Manna FM programigazgatója.

 

Erdélyi Eszter, Atmedia
Erdélyi Eszter, Atmedia

„Nincs még egy éves múltja vállalatunk első saját fejlesztésű gyűjtő tartalomszolgáltatójának, éppen ezért tartjuk jelentős sikernek, hogy a jogtiszta, exkluzív tartalmakból máris rádiós műsor születik. Ez a piaci szegmens gyorsan fejlődik, és az itt születő tartalmak megmérettetnek más médiafelületen is, amely tovább növeli a podcast piac ismertségét. A Podpad.hu platformunkon továbbra is várjuk a független illetve médiapartnereink tartalomgyártóit, valamint a hirdetések iránti érdeklődőket egyaránt, akik szeretnének egy kevésbé reklámzajos, trendi, jól célozható környezetben megjelenni”

– fogalmazott Erdélyi Eszter, az Atmedia online üzletfejlesztési és értékesítési vezetője.

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások