fbpx
A 24.hu és a Partizán közös műsorának, a Frontvonalnak a kreatívja.

Krizsó Szilvia lesz a Partizán és a 24.hu választási műsorának egyik társműsorvezetője

A két internetes médium együttműködésének részeként már most pénteken elindul egy közös választási műsorfolyam.

A Partizán és a 24.hu egy szerdai, a Media1-hez is eljuttatott közös közleményében jelentette be, hogy Krizsó Szilvia és Pásztory Dóra lesznek Gulyás Márton műsorvezető-társai április 3-án este.

A tájékoztatás szerint számos budapesti és vidéki kapcsolás mellett két váltott stúdióból jelentkezik majd a 24.hu és a Partizán közös választási műsora, a Frontvonal április 3-án délutántól késő éjszakáig tartó élő adása.

A Partizán stúdiójában Gulyás Márton alapító-főszerkesztő mellett Pásztory Dóra újságíró, egykori sportkommentátor lesz az este házigazdája, míg a 24.hu a műsor kedvéért felépülő helyszínén Krizsó Szilvia műsorvezető, kommunikációs szakember beszélget az újság szerkesztőivel és az adás vendégeivel.

„Nagyon izgatott vagyok, mert pont húsz éve dolgoztam utoljára országgyűlési választási műsorban, és a mai napig élénken emlékszem arra az estére. Valódi csapatmunka volt, ahol mindenki tudta és tette a dolgát. Ugyanerre számítok most is. Bár régóta nem foglalkozom politikával, azért mondtam igent a felkérésre, mert hiszem, hogy tudunk egyszerre újszerűek, korszerűek és szakszerűek lenni, és megmutatni, hogy egy igazi közszolgálati műsor objektív és a tények tiszteletén alapul”

– mondta el Krizsó Szilvia.

„A választás éjszakájának közvetítésében részt venni olyan szakmai kihívás, mint egy paralimpiai döntő, csak most nem 3 percig kell adrenalin hatása alatt teljesíteni, hanem több órán át. Az Eurosport mikrofonja mögött eltöltött évekhez tudok visszanyúlni, hiszen az országgyűlési választás is egy verseny, ahol nem érmekért zajlik a megmérettetés, hanem az emberek bizalmáért. A Partizán és a 24.hu csapata olyan értékeket képvisel a magyar médiában, olyan színvonalon tájékoztatja a közönségét, amihez megtisztelő csatlakozni”

– fogalmazott Pásztory Dóra.

Indul a Háromharmad plusz

A beszámoló szerint a Frontvonal részeként már március 4-én is rendszeres közös műsort indít a két szerkesztőség: a 24.hu politikai podcastja, a Háromharmad márciustól minden pénteken élőben, videóban is jelentkezik Háromharmad plusz néven. A választási kibeszélőműsort Gulyás Márton vezeti, és a Partizán és a 24.hu szerkesztői is láthatók lesznek benne. Az adást a 24.hu-n, az újság és a Partizán Facebook-oldalán és a Partizán Youtube-csatornáján is követni lehet majd.

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint iratkozzon fel a Media1 hírlevelére is!

Kiemelt fotó: Red Lemon
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások