
Lehet, hogy mégsem bontott szerződést a magyar kormánnyal a Pegasus kémszoftver gyártója
A Telex szerint a Népszava, illetve a lap által szemlézett svájci hírforrás tévedhetett a szerződésbontás kapcsán.
A Telex szerint a Népszava, illetve a lap által szemlézett svájci hírforrás tévedhetett a szerződésbontás kapcsán.
A hamarosan megszűnő cég hozta létre annak idején a Magyar Fejlődésért Alapítványt, amelyről sokáig azt állította az Index.hu és az alapítvány akkori vezetése, hogy ez szavatolhatja, hogy a lap megőrizze a függetlenségét.
A 2021-es év legnézettebb, legmegosztóbb magyar filmes produkciója még januárban képernyőre kerül. (Frissítés: mégsem, lásd erről hírünk végén!)
A rádiós produkció közlése szerint Puzsér nem végleg távozik, de szavaikból az is kiderül, hogy az ismert megmondóember és tévékritikus várhatóan hónapokig csak a korábbi legérdekesebb adásokból összeválogatott pénteki ismétlésekben lesz hallható, a többi napon mások vezetik majd a műsorát.
Bár a korábbi több mint 100 ügyfeléből csak kevesebb mint 40-et tartott meg az NSO, az Európai Unióban csak ezt a két államot érinti a döntés.
A múlt hét legnézettebb tévéműsora a kereskedelmileg kiemelten fontos 18-49-es korcsoportban és a teljes lakosságban is az RTL Híradó lett. Mutatjuk az 52. hét legnézettebb tévéműsorainak toplistáját és azt is, hogyan alakult a nézettségi verseny az év egészében.
A Partizán alapító-műsorvezetője a Narancs olvasói között olyan embereket előzött meg mint például Karikó Katalin vagy például Márki-Zay Péter.