Az RTL Klub kihirdette, hogy nézőinek szavazata alapján 2021-ben Iványi Gábor lelkész nyerte Az Év Embere-díjat, akinek Kotroczó Róbert hírigazgató már át is adta az elismerést – erről videó is készült.
Iványi Gábor lelkész évtizedek óta ott segít, ahol kevesen és évtizedek óta akkor is megszólal, amikor már kevesen. Az általa alapított Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség tevékenységeit felsorolni is nehéz. Óvodáikban, iskoláikban, hajléktalanszállóikon jelenleg körülbelül 30-40 ezer ember életét segítik – emlékeztet a tévécsatorna közleményében.
Az RTL Magyarország Hírigazgatósága 2012 óta hirdeti meg Az Év Embere díjat. A jelöltek között minden évben olyan emberek szerepelnek, akik az RTL Híradó szerkesztősége szerint kitartásukkal, emberségükkel vagy teljesítményükkel példát mutatnak. Idén az Év Embere-díj szavazás listán szereplő személyek mellett civil szervezetek és egy oknyomozó portál, a Direkt36 szerkesztősége is szerepelt.