fbpx
A Sisi-sorozat egyik epizódja

Közzétette az RTL az új Sisi-sorozat első három epizódját – napokon belül érkezik belőle a folytatás is

Magyarországon elsőként már elérhető az RTL Most+ szolgáltatásban a hatrészes Sisi, az Erzsébet királyné, azaz Sisi életéről szóló új történelmi sorozat első három epizódja.

Az új, német Sisi-sorozatot autentikus helyszíneken, látványos díszletekben és jelmezekben forgatták, főszerepében Dominique Devenport és Jannik Schümann látható.

A Sisi című sorozatot különböző európai helyszíneken forgatták, ami mintegy négy hónapon át tartott. Egyébként a forgatások alatt a produkció magyarországi helyszíneken is megfordult, többek között a gödöllői királyi kastélyban is, ahol Sisi gyakran tartózkodott.

„Elég sokrétű, összetett feladat volt Ferenc Józsefet alakítani. Örülök, hogy vívni és lovagolni is megtanulhattam a szerep kedvéért. Mindig is szerettem volna egy olyan produkcióban dolgozni, ahol a szerephez meg kell tanulni lovagolni, teljesen új készségeket lehet elsajátítani” – nyilatkozta a Ferenc Józsefet alakító Jannik Schümann. „Volt egy intenzív időszak, amikor a csatajeleneteket, a harci koreográfiát begyakoroltuk. Ez egy őrületesen menő időszak volt az egyik legjobb kaszkadőrcsapattal, akikkel valaha együtt dolgoztam” – tette hozzá.

Az RTL közleménye idézi Dominique Devenportot is, aki Sisit alakítja a szériában.

„A forgatási helyszínek, a díszlet, a környezet rendkívül lenyűgöző volt. Én különösképpen szerettem azokat a jeleneteket, ahol nagy stábbal forgattunk, mert ilyenkor rengetegen voltunk egytől egyig gyönyörű jelmezekbe öltözve. Ilyenek voltak például a báli jelenetek, amikor egy csodás teremben voltunk, sok-sok szereplő kosztümbe öltöztetve, szólt a zene, táncoltunk. Egy teljesen más világba merülsz ilyenkor” – mesélt élményeiről a színésznő.

A Sisi első három epizódja mától már megtekintő az RTL Most+-on, a teljes évad pedig az RTL Magyarország tájékoztatása szerint december 24-től lesz elérhető az RTL Magyarország prémium digitális platformján.

A Sisi első három epizódját IDE kattintva nézheti meg, amennyiben van RTL Most+ hozzáférése.

Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások