László Lilla péntek reggel már hallható is volt a Sláger Reggel című műsorban, ahol a Sláger FM reggeli műsorának műsorvezetői, Somogyi Zoltán, Pordán Petra, Viktorin Tamás mutatták be őt, valamint a beszélgetésben részt vett Kajdi Csaba is.
Holnap, szombaton már László Lilla vezeti a rádió reggeli műsorát 6 órai kezdettel – tudta meg a Media1 a Sláger FM egyik Facebook-bejegyzéséből. László Lilla ezután minden héten hallható lesz.
László Lillának tévés és rádiós tapasztalata is van, hiszen három éven keresztül ő vezette a Hatoscsatorna kulturális programajánlóját, majd a Spirit FM-en volt a Spirit Show című műsor társműsorvezetője, illetve Karantrécs és Hogyan tovább? László Lillával címmel volt műsora. A Media1 podcastjának hallgatói és honlapjának látogatói is találkozhattak már a hangjával korábban (hiszen két alkalommal meghívtuk őt a műsorba – lásd itt és itt), sőt olvasóink láthatták is őt, hiszen videós riportot készített számunkra az idei Televíziós Újságírók Díja Gáláról, ahol Scherer Péterrel, Kovács Dániel Richárddal, Bereczki Zoltánnal és Barta Ágnessel is interjúzott.
További hírek és cikkek találhatók a Media1.hu-n. Érdemes feliratkozni a napi hírlevelünkre!