fbpx
Helsingin Sanomat

Börtönnel fenyegetik a Sanoma újságíróit Finnországban

A finn biztonsági szolgálatokról szóló cikkeik miatt négy hónaptól egészen négy évig terjedő időre rácsok mögé kerülhetnek a néhány éve Magyarországról kivonuló Sanoma Mediához tartozó Helsingin Sanomat című napilap oknyomozói, pedig volt olyan pillanata a nyomozásnak, amikor még a hatóságok is arra a megállapításra jutottak, hogy a médiamunkások nem követtek el semmit.

Államtitok megsértésével vádolták meg a Helsingin Sanomat három újságíróját – számolt be az International Press Institute (IPI), azaz a Nemzetközi Sajtóintézet közleménye nyomán a Telex. Finnország vezető napilapja 2017. december 16-tól kezdve cikksorozatban számolt be azokról a tervekről, amelyek nagyobb hatáskörrel ruházták fel a finn biztonsági szolgálatokat a belföldi és a külföldi megfigyelések és titkos műveletek végrehajtása során; a cikksorozatban részletesen számoltak be a finn védelmi hírszerző ügynökség, a VKoeL működéséről.

A cikkek megjelenése után a hatóságok vizsgálatot indítottak államtitok megsértése miatt. A nyomozás során a Helsingin Sanomat öt alkalmazottját nevezték meg gyanúsítottként, köztük a főszerkesztőt, Kaius Niemit is. 2017 decemberében a rendőrség házkutatást tartott a lap egyik újságírója, Laura Halminen lakásán.

2021. október 29-én az ügyészség vádat emelt államtitkok nyilvánosságra hozatala és annak kísérlete miatt Halminen és Tuomo Pietiläinen újságíró, valamint Kalle Silfverberg ellen, aki 2017-ben a lap politikai hírszerkesztőségének vezetője volt. Niemi, valamint Esa Mäkinen vezető szerkesztő ellen nem emeltek vádat. A három megvádolt újságíró négy hónaptól négy évig terjedő börtönbüntetést kaphat.

A Helsingin Sanomat úgy nyilatkozott: cikkeik nem tartalmaztak államtitkokat, minden megjelent információhoz nyilvános forrásokból jutottak hozzá. Hangsúlyozták továbbá azt is, hogy a cikksorozat közérdeklődésre tarthatott számot. Finn híradások szerint a nyomozók korábban szintén arra a megállapításra jutottak, hogy a lap jogszerűen jutott az információkhoz. A hatóságok viszont külön vizsgálatot indítottak, hogy megtalálják az újságírók forrásait.

Barbara Trionfi, az IPI ügyvezető igazgatója az ügy kapcsán elmondta:

„Elfogadhatatlan és abszurd, hogy egy olyan európai demokráciában, mint Finnország, újságírókra börtönbüntetés várjon azért, mert a munkájukat végzik, amikor egy hatalmas közérdeklődésre számot tartó témáról írnak. Márpedig a finn hírszerzés tevékenységéről és hatásköréről szóló téma kétségtelenül ilyen. A már évek óta húzódó nyomozás eddig is beárnyékolta a nemzetbiztonsági kérdésekről szóló finn tudósításokat. A mostani vádemelés tovább ront a helyzeten, veszélybe sodorva a nyilvánosságnak a társadalom számára rendkívül fontos kérdésekről való tájékozódáshoz való jogát. Az IPI ezért felszólítja a finn hatóságokat, hogy azonnal ejtsék az összes vádat az újságírók ellen az ügyben, és garantálják, hogy a sajtószabadság fenntartása továbbra is elsőbbséget élvez Finnországban”.

Khadija Patel, az IPI igazgatótanácsának elnöke szintén bírálta az ügyészség eljárását; szerinte az ügy aláássa Finnország hírnevét:

„Amikor a kormányok világszerte fokozzák a független médiára gyakorolt nyomást, nyugtalanító és elkeserítő látni, hogy még egy olyan ország, mint Finnország is büntetni kívánná a közérdekű dolgokról tudósító sajtót. Az ilyen esetek akaratlanul is bátorítást adhatnak a tekintélyelvű államoknak, és aláássák Finnország és más demokratikus országok azon képességét, hogy világszerte megvédjék a független újságírást”.

A Helsingin Sanomat kiadója, a Sanoma Media néhány évvel ezelőttig Magyarországon is jelen volt, de 2014-ben leányvállalatát, a Sanoma Media Budapest 100 százalékát megvásárolta a Varga Zoltán üzletemberhez tartozó Central Csoport, majd átnevezte a leányvállalatot Central Médiacsoportra. A Sanoma és a Central ma már egymástól teljesen függetlenül működik.

További híreket talál a Media1-en!

Borító: A Helsingin Sanoma épületében. Fotó: Szalay Dániel / Media1 (2009-es felvétel)
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások