fbpx
Bázisállomás, mobilhálózat, átjátszó

Megszólalt a Telekom a 3G mobilhálózatának lekapcsolásáról

A Telekom nyilvánosságra hozta a harmadik generációs mobilszolgáltatásának végleges lekapcsolási időpontját. Néhány hete a Telenor is megnyilvánult már a témáról.

Várhatóan 2022 második felében véglegesen lekapcsolja a 3G-s mobilhálózatát a Magyar Telekom – számol be a távközlési vállalat csütörtöki bejelentéséről a hvg.hu.

Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy a 2000-es évek elején megjelent mobilszabvány mára elavulttá vált, és elkezdődik a lekapcsolása, megírtuk azt is, miért fontos mindez a szolgáltatók számára. A Telekom eddig három lépcsőben 21,3 százaléknyit lépett vissza, októberben pedig újabb 1,3 százaléknyi kültéri lefedettség leállítás

a következik.

A hvg.hu egy csütörtöki sajtóbeszélgetés alapján hozzáteszi, a szolgáltató legalább 4G felé igyekszik terelni ügyfeleit, de a Telekom kültéri 5G-s lefedettsége Budapesten 33, míg országosan pedig 10 százalékos.

Az operátor egyelőre nem készül arra, hogy a 3G lekapcsolását kedvezményes készülékcserével kösse össze. Arra hivatkoznak, hogy kínálatukban már viszonylag olcsón is szerepelnek 4G-képes eszközök.

A Telekom lekapcsolást érintő honlapja ide kattintva érhető el.

Mi lesz a régi eszközökkel?

A legfeljebb 3G-s kapcsolatot támogató eszközök a lekapcsolást követően nem tudnak majd mobilinternet-kapcsolatot létesíteni, beszélgetésre azonban továbbra is alkalmasak lesznek a 2G-s hálózatok segítségével, melynek lekapcsolásáról egyelőre nincsenek információk.

törött mobiltelefon
törött mobiltelefon
Fotó: Pexels

A Telenor is megkezdi a 3G-s hálózat lekapcsolását

A Telekom előtt mintegy két héttel egyébként a Telenor is bejelentette, hogy megkezdi búcsúját az elavult mobiltechnológiától. Közleményükben azt írták, ők 2022 júniusában kezdik meg a 3G-s adótornyok nagyobb területeket érintő lekapcsolását, de a folyamat szakaszos lesz.

A Telenor egyik bázisállomása a Balatonnál
A Telenor egyik bázisállomása a Balatonnál.
Fotó: Telenor-sajtószoba

Először a nem lakott területeken kezdik meg ezt, és az érintett ügyfeleket értesíteni fogják erről. A Telenor a végleges lekapcsolás időpontját nem jelölte meg.

További híreket talál a Media1-en!

Kiemelt fotó: stock / Depositphotos
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások