fbpx
keverőpult, rádió

A Karc FM, a Best FM, a Rádió Plusz és az ELTE-s Eper Rádió ügye is a Médiatanács napirendjén szerepelt

Több rádiós frekvenciával kapcsolatban is döntéseket hozott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén. Kiderült az is, hogy a cseh társhatóság újra magyar bejelentés miatt bírságolta meg az AMC tévécsatornát. Rádiós frekvenciapályázatok is indulnak.

Ideiglenes frekvenciát kap az Első Pesti Egyetemi Rádió és a Rádió Plusz

A Budapest – Astoria (belváros) telephelyre szóló, folyamatban levő pályázati eljárásra tekintettel hatvan napos ideiglenes hatósági szerződést köt a testület a Media Universalis Alapítvánnyal, így az Első Pesti Egyetemi Rádió (EPER) augusztus 1-je és szeptember 29-e között továbbra is hallható lesz a kisközösségi Budapest 97,0 MHz-es frekvencián – közölte az NMHH csütörtökön.

A Budapest – Astoria telephelyre vonatkozó eljárás még május közepén kezdődött, amelyre a szolgáltató is pályázott.

Szolgáltatói kérelem alapján szintén ideiglenes, 180 napra szóló hatósági szerződés megkötéséről döntött a grémium a Golden Talk Hungary Kft.-vel, amely így 2021. szeptember 1-je és 2022. február 27-e között a helyi Marcali 88,0 MHz-es frekvencián működhet kereskedelmi jelleggel, Rádió Plusz néven.

Hálózatba kapcsolódhat a Karc FM

A szolgáltató kérelmére a Médiatanács engedélyezte, hogy a Karc FM Média Kft. szolnoki, veszprémi, békéscsabai, egri, szekszárdi, salgótarjáni, szentesi és keszthelyi jogosultságai hálózatba kapcsolódjanak a Nyíregyháza 102,6 MHz-es jogosultsággal.

Best FM lesz a Pécs FM helyén

Szintén a szolgáltatók kérelmére engedélyezte a grémium, hogy a Best Radio Kft. Budapest 99,5 MHz – BEST FM és a P1 Rádió Kft. Pécs 101,7 MHz – 101,7 Pécs FM jogosultságai – ahogyan arról a Media1 már korábban hírt adott – hálózatba kapcsolódjanak, így utóbbi augusztus 1-jétől már 101,7 Best FM néven sugároz majd.

Hiánypótlásra kényszerül a Katolikus Rádió

A testület elvégezte a Székesfehérvár 96,1 MHz és a Kiskőrös 91,7 MHz helyi frekvenciák közösségi jellegű használatára beadott ajánlatok alaki vizsgálatát, és mindkét esetben hiánypótlásra szólította fel az egyedül pályázó Katolikus Rádió Zrt.-t.

Véglegesítették egy budapesti és egy veszprémi rádiós frekvenciapályázat felhívását

Véglegesítette a tanács a körzeti Budapest 105,9 MHz és a helyi Veszprém 94,6 MHz rádiós frekvencia közösségi használatát célzó, valamint egy gyöngyösi telephely kisközösségi célú pályázati felhívását.

(Frissítés:  Az NMHH közleménye arra nem tért ki, hogy a pályázati felhívások mikortól lesznek elérhetők az NMHH honlapján, de a közlemény megérkezésével egyidejűleg küldtünk erről kérdést a hatóságnak, ahonnan végül több nap késlekedéssel, július 26-án azt a választ kaptuk, hogy a pályázati felhívások a Médiatanács-döntéstől számított néhány napon belül elérhetők az NMHH honlapjának szokott helyén, a https://nmhh.hu/tart/report/148/Mediaszolgaltatasi_lehetosegek_palyaztatasa címen. Mostanra a budapesti felhívás és a veszprémi is elérhető már. Azt, hogy a közleményből kihagyták a pályázatok fellelhetőségét, azzal indokolták, hogy „ a médiaszolgáltatási lehetőségek pályáztatásával kapcsolatos hivatalos információk megismerésének fő forrása nem a Médiatanács üléséről szóló sajtóközlemény, hanem az NMHH honlapján az említett internetes link, továbbá az ezzel azonos, hirdetményi úton is közzétett dokumentumok.)

Elfogadta a Médiatanács a Budapest 102,1 MHz körzeti, valamint a Sopron 104,6 MHz és a Komló 91,4 MHz helyi vételkörzetre szóló pályázati felhívások tervezeteit közösségi jellegű használatra. A tervezeteket szintén a médiahatóság weblapján közzéteszik.

Magyar bejelentésre kapott büntetést az AMC

A grémium figyelmeztette a FIX televízió szolgáltatóját, miután március közepén a Bóta café egyik adásában a műsort támogató, kávét forgalmazó cég termékeinek megvásárlására ösztönözte a nézőket, ami jogszabályellenes, emellett a műsorszám végén nem tüntette fel a termékmegjelenítésről szóló tájékoztatást sem. A Médiatanács minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét.

A cseh társhatóság, az RRTV a Médiatanács által továbbított bejelentés alapján indított eljárásában megállapította a kiskorúakat védő cseh jogszabályok megsértését az AMC csatorna szolgáltatójánál. A cseh joghatóság alá tartozó, de Magyarországon sugárzó televízió ugyanis júniusban A szem című filmet 19 órakor adta le a 22 óra és 6 óra közötti idősáv helyett, így veszélyeztette a gyermekek szellemi fejlődését, akikben nyugtalanságot, félelmet, tartós szorongást okozhattak az alkotás egyes részei.

A Médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, de az ülésen született határozatokat és jegyzőkönyvet sajnálatos módon csak késleltetve teszik fel, ezért nem zárható ki, hogy az NMHH a sajtónak átadott összefoglalójában esetleg nem szereplő egyéb fontos döntés is született.

Még több hír érhető el a Media1-en

Borító: stock / Depositphotos
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások