fbpx
Az M4 Sport megállapodást kötött az UEFA-val

Leszerződött az MTVA az UEFA-val a Bajnokok Ligájára, az Európa-ligára és az Európa-konferencialigára

A közmédia sportcsatornája, az M4 a szerződésnek köszönhetően minden kedden és szerdán kiválaszthatja a legjobbnak, legérdekesebbnek vagy legfontosabbnak tűnő összecsapást.

Az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap)„történelminek” nevezi az Európai Labdarúgó Szövetséggel (UEFA) kötött megállapodást, melynek értelmében a következő három szezonban az M4 Sport választhat elsőként az UEFA Bajnokok Ligája, valamint a csütörtöki Európa-liga és Európa-konferencialiga kínálatából Magyarországon. Ezzel biztossá vált, hogy ha egy magyar csapat valamelyik sorozat főtáblájára jut, akkor mérkőzéseit a közszolgálati sportcsatorna közvetíti majd – írja közleményében az MTVA.

A 2021-24-es kiírás lesz sorozatban a harmadik ciklus, amelyben az M4 Sport rendelkezik a Bajnokok Ligája első választási jogával. Az újdonságot ezúttal a csütörtöki első választás jelenti.

„Az előző három szezonban egyaránt volt magyar csapat valamelyik nemzetközi kupa főtábláján, az UEFA versenyrendszerének átalakításával pedig tovább nőtt az esélye annak, hogy folytatódjon ez a sorozat. Éppen ezért kibővítettük az európai palettánkat, így a kedd és a szerda után már csütörtökön is láthatnak kiemelkedő európai futballt a magyar sportkedvelők. Abban bízunk, hogy a következő három szezonban legalább egyszer két csapat is tudja kvalifikálni magát, a magyar bajnok a BL-be, egy másik pedig az EKL-be.”

– fogalmazott Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója.

A megszerzett jogok értelmében az MTVA kizárólagos közvetítője lesz a következő 12 európai kupadöntőnek (Bajnokok Ligája, Európa-liga, Európa-konferencialiga, Szuperkupa), valamint az összes Bajnokok Ligája-elődöntőnek, ebből kiemelkedik a 2023-as Európa-liga fináléja, amit Budapesten, a Puskás Arénában rendeznek meg – közölték.

Az M4 Sport valamennyi játéknapról sugároz majd napi összefoglalót.

Egy hete írtuk meg a Media1-en, hogy az RTL Magyarország is megállapodást kötött az UEFA-val és náluk is láthatóak lesznek a mérkőzések, bár azt eddig nem közölték, hogy konkrétan melyik csatornán.

További hírek érhetők el a Media1-en!

Borítókép: MTVA
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások