A Friderikusz Podcast első adásában Kolosi Péter, az RTL Magyarország programigazgató vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy szerinte még igenis néznek az emberek tévét. Előtte nem sokkal viszont Csepeli György szociológus épp az ellenkezőjét hangoztatta, azaz azt, hogy szerinte a tévézés fénykora elmúlt, a podcastokra és YouTube felé fordulnak a fogyasztók.
Rangos Katalin rádiós újságíró azt tanácsolta, hogy Friderikusz menjen le az Astora aluljáróba, beszélgessen az utca emberével is. Geszti Péter azt hangoztatta, hogy a podcastok lehetőséget adtak mindenkinek, hogy médiafelületet indítsanak.
A podcastműsorban felidéztek több részletet az egykori Friderikusz showkból, de A szólás szabadsága című műsor 2005-ös adásából is elhangzott egy részlet, amikor Friderikusz Orbán Viktorral interjúzott azután, hogy hosszú időre eltűnt a 2002-es választási veresége után.
A podcast utolsó vendége Vörös Kati volt. Ő kapacitálta Friderikuszt egy ideje, hogy vágjon bele a podcastba, mert neki ez jól fog állni. Ő egyébként annyira rajong a műsorvezetőért, hogy mint bevallotta, korábban a lábtörlőit ellopkodta, mert értékes relikviának találta.