Hajdú B. István az M4 csatorna műsorában

Több sport, változó médiaetika-képzés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Közmédia újságíró szakán

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a Közmédia közös szakirányú képzésén nagyon jelentős hangsúlyt kap ezután a sportújságírás, és kikerülnek bizonyos mondatok a médiaetikával kapcsolatos koncepció szövegéből.

Az NKE a módosításokat néhány héttel ezelőtt megtárgyalta, majd egyhangúlag elfogadta, illetve felhatalmazta a rektort, hogy intézkedjen a szakirányú továbbképzési szak módosítására irányuló kérelem az Oktatási Hivatalhoz történő benyújtásáról – írja az Mfor.

Változás a médiaetika kapcsán

Az előterjesztésben lévő felsorolásból kikerült az az elvárás, hogy a tanfolyamot elvégzett hallgató képes legyen a gyakorlatban alkalmazni a médiaetikai ismereteket, illetve hogy fontosnak tartsa az etikus újságírást. A felelősség, autonómia felsorolásból kikerült a saját médiaszolgáltatója, valamint a vonatkozó jogszabályok szabályainak betartásáért érzett felelősség. Kihúzták azt is, hogy „ismeri az erkölcsi szabályokat a média területén, valamint a nemzetközileg releváns önszabályozási példákat”, és azt is, hogy „képes a média működésével, társadalmi, gazdasági beágyazottságával kapcsolatban összefüggések megértésére, kritikai gondolkodásra”.

A képzés tárgyai közül kikerült a társadalmi kommunikáció. Ez a tárgy a szakmai leírás szerint mások mellett a következő kompetenciákkal ruházta volna fel a kurzus elvégzőit: „tisztában van a médiának a kultúrára, a politikára, a társadalomra és a gazdaságra gyakorolt hatásával, bizonyos csoportok védésének kötelezettségével.” Bekerült ugyanakkor többféle megfogalmazásban az, hogy a kurzus elvégzője hitelesen és érthetően tájékoztatja a nézőket.

Rákérdezett a változtatásokra az Mfor. Az NKE azt közölte, hogy a fent kiemelt felsorolások rövidítése „nem a kompetenciák törlését jelenti, hanem sokkal inkább adminisztratív egyszerűsítést,” a törölt tételek pedig az egyes tárgyak részletes leírásában továbbra is megtalálhatók. Magát a médiaetika oktatását továbbra is kiemelten fontosnak tartják, írták, ezért is maradt kötelező tantárgy.

Még több sport

A lap azt is írja, hogy a továbbiakban nagyon jelentős hangsúlyt kap a tanfolyamon a sportújságírói képzés. A tantervben az első félévhez a kötelezően választható tárgyak közé bekerült a sportújságírás alapjai (oktató: Deák-Horváth Péter) és a sportműsor-vezetés (Petrovics-Mérei Andrea) című kurzus, a második félév kínálatába pedig ugyancsak kötelezően választható óraként a sportkommentátori munka a gyakorlatban (oktató: Hajdú B. István), illetve az interjúkészítés gyakorlata (Martí Zoltán) és a rádiós műsorkészítés elmélete és gyakorlata (terepmunka) (Mucsányi Marianna – ő nem sportvonalról érkezik, viszont tavaly januárig a Kossuth Rádió csatornaigazgatója volt, és azért kellett mennie, mert férjét, Szadai Károlyt a kormánypártok a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagjává választották, ez pedig összeférhetetlenséget idézett elő).

Az első félévre ütemezett, társadalmi kommunikáció című kurzus kihúzása mellett változás, hogy az érvelés- és írástechnika kurzust kötelezően választhatóvá tették, akárcsak a személyes kompetenciafejlesztést is. A második féléves kínálatban korábban ugyancsak kötelező volt a vezetői kommunikáció című óra, ez a továbbiakban már szintén kötelezően választható lesz.

A lap kérdésére, hogy miért döntöttek a képzés ilyen szintű sportosítása mellett, az NKE azt közölte, hogy a sportújságírás megrendelői igényre, elsősorban a médiapiaci igényekhez igazodva került be a képzési programba. Azt is írták, hogy a jelentkezők, hallgatók részéről is komoly igény mutatkozott a szakterület megismerésére.

Még több hír a Media1-en!

(Mfor nyomán)

Borítókép: Hajdú B. István, a képzés egyik oktatója az M4 csatorna műsorában / Forrás: YouTube

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások