Évek óta egy időzített bomba volt az Indexnél, és a bomba most robbant fel – így jellemezte az Index működési modelljét Jenei Miklós, a lap gazdasági rovatvezetője a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában tegnap este.
Jenei Miklós Bolgár György műsorvezető kérdésére elmondta, hogy az Index.hu Zrt. lényegében csak újságírókból és néhány számítógépből áll, minden más az Indamediáé, ahová márciusban érkezett meg a kormányközeli menedzser, Vaszily Miklós.
Az újságíró arról is beszélt, hogy nekik nem az Index.hu Zrt. elnökével, illetve a céget tulajdonló alapítvány vezetőjével, Bodolai Lászlóval volt alapvető problémájuk. Gerényi Gáborékat pedig nem kérték fel tanácsadásra, hanem rájuk kényszerítették őket.
Jenei Miklós a Klubrádió műsorában azt mondta, a felmondásnak teljesen közvetlen kiváltó oka az volt, hogy Dull Szabolcs főszerkesztőt kirúgták, kicsit távolabbról nézve azonban az, hogy úgy érezték, a függetlenségüket ezzel olyan mértékben sértették, ami már nem vállalható.
Jelei is meg előzményei is voltak a tömeges felmondásnak, de annyiban nehéz helyzetben vannak (sokan azért sem szólalnak meg), mert titoktartási kötelezettségek terhelik őket. Ráadásul többen úgy dolgoznak még a lapnál, hogy tölteniük kell a felmondási idejüket – tette hozzá.
Nem csak Dull Szabolcs melletti kiállásról van szó
Jenei Miklós a Klubrádió műsorában azt mondta, nemcsak arról van szó, hogy nagyon szerették Dull Szabolcsot és kiálltak mellette, hanem arról: a szerkesztőségnek megalakulása óta alapelve volt, hogy senki nem szólhat bele abba, mit írnak, miről írnak és kik a munkatársaik. Úgy fogalmazott: ha valaki kívülről áttöri ezt a pajzsot, amelyet a szerkesztőség eddig tartani tudott, akkor a függetlenségük már vállalhatatlan mértékben sérül, ezért számít ez vörös vonalnak.
Jenei Miklós szerint Gerényi Gábor korábbi Index-alapítónak, az Azonnali.hu társtulajdonosának volt egy tanácsadóként megfogalmazott terve; őt és tanácsadótársát, Erdélyi Zsoltot (utóbbi egyébként már Dull menesztése előtt szorgalmazta a főszerkesztő leváltását) az Index vezetésének „fejére ültették”, nem kérték fel őket, hanem rájuk kényszerítette ezt a helyzetet az Indamedia, amely körbeveszi és pénzügyileg kontrollálni tudja az Indexet. Ezek a tanácsadók olyan átalakítási tervet fogalmaztak meg – ki akartak szervezni rovatokat –, amely a rovatvezető szerint a szerkesztőség végét jelentette volna.
Az Indamedián múlott, hogyan alakulnak a bevételek
Arra a kérdésre, hogy a márciusban érkezett „Fidesz-közeli médiavégrehajtó”, Vaszily Miklós milyen befolyással volt az Index.hu vállalatra, Jenei Miklós azt mondta, ez nehéz és komplex helyzet. Arról van szó, hogy maga az Index.hu, amelyet látnak az olvasók, az újságírókból és néhány számítógépből áll, de annak felületeit már az Indamedia adja el, minden szolgáltatást tőle kell vásárolni, a szerkesztőség által nem ismert tartalmú szerződéseken keresztül.
Az Index saját akaratából nem tudott szabadulni ebből a helyzetből és rajtuk, tehát az Indamedián múlt, mennyi reklámot ad el, abból mennyi jut vissza a szerkesztőséghez. Ez kódoltan már korábban is veszélyeztette az Indexet, de eddig nem volt olyan beavatkozási kísérlet, amely ellen kiálltak volna. Ez „évek óta időzített bomba volt”, amely most robbant fel – fogalmazott Jenei Miklós.
Részletezte: bár egy alapítvány tulajdonában áll a cég, amelynek kuratóriumi elnöke Bodolai László, az alapítványt viszont egy Nanga Parbat nevű vállalat alapította, amelynek a tulajdonosa az Indamedia. Valójában az Index nemcsak partnerként kötődik az Indamediához, hanem egy másik, hátsó úton is.
Jenei Miklós azt mondta: úgy jelenik meg ez kifelé, mintha Dull Szabolcs és Bodolai László állna szemben egymással, de nekik valójában nem Bodolaival volt az alapvető és közvetlen problémájuk. Sokat tett azért az elmúlt években, hogy ebben az alapítványi formában működhessenek, biztosan rengeteg villámot elhárított, ami érte a szerkesztőséget. Szerinte Bodolai próbált mozogni ebben a nagyon nehéz viszonyrendszerben, és most erősen elmérte a mozgásterét, de valójában „nem ő a valódi aktor” ebben a történetben.
Nem akartak kiválni, de hiányoztak a függetlenségi garanciák
A kiválás nem volt cél, garanciákat szerettek volna a függetlenségükre, de mivel ezeket nem kapták meg, nem volt más választásuk. Tulajdonképpen a semmibe ugrott a szerkesztőség, mindenki hatalmas kockázatot vállalt az elveiért. Azt is mondta: nagyon úgy tűnik az elmúlt napok eseményei után, hogy az Index szerkesztőségének távozása „olyan űrt hagy a közéletben, amelyet a társadalom szeretne betölteni”. Szerinte, ha ennek valaha is lesz folytatása, azt a milliós olvasótábor hozza létre, mert szüksége van rá. Lesz-e működő új portál a következő hetekben? Jenei Miklós közölte: ilyen méretű projektet nem lehet néhány hét alatt összehozni. A szerkesztőség szeretne együtt maradni, ezért úgy gondolja, valami „szükségszerűen kell, hogy legyen ebből”.
Bodolai László, az Index.hu Zrt. elnöke és a Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnöke volt a Media1 különkiadásának vendége, aki több mint 90 percen át válaszolt hírportálunk műsorának. A Media1 vele készült interjúja ITT hallgatható vissza.