fbpx
CBA Piros

A CBA reklámjának leállítását követelik

A CBA Piros reklámfilmje az Egyenlítő Alapítvány szerint nyíltan szexista, megsérti a reklámetikai kódexet és a reklámtörvényt.

Tiltakozó állásfoglalást tett közzé az Egyenlítő Alapítvány a CBA nemrég megjelent legújabb, CBA Piros című reklámja ellen, valamint az alapítvány a reklám leállítását követeli.

Meggyőződésünk, hogy a közösségi médiában megjelenő reklámfilm sértő, szexista és ízléstelen – írják.

Az Egyenlítő Alapítvány szerint a CBA Piros a Reklámetikai kódexben lefektetett elveket semmibe véve a nőket megalázó, sértő módon ábrázolja.  A filmben szereplő nők egyrészt indokolatlanul, a reklám témájához nem illően vetkőznek, másrészt a szájukba adott „pirossal”, gesztusaikkal  és mozdulataikkal szexuális aktust imitálnak.

Az alapítvány úgy véli: az ilyen fajta kommunikáció káros, rossz hatással van társadalmunkra, a társadalom által elvárt nemi szerepekre. A filmben megjelenő meztelenség öncélú; a reklám témája nem indokolja, hogy szexuális tartalommal, meztelen vagy alig öltözött nők ábrázolásával érje el a célját. Tisztünk felhívni a figyelmet arra, hogy ez a reklám sokakat sérthet, összezavarhatja a fiatalokat és káros hatással lehet a befogadók mentális egészségére.

Az alapítvány szerint a CBA reklámtörvényt is megsérti, a jogszabály értelmében ugyanis tilos az olyan reklám, amely a gyermekek és a fiatalkorúak szellemi, vagy erkölcsi fejlődését károsíthatja, különösen többek között, ha szexualitásra utal.

Erről a reklámról van szó.

Heal Edina, az Egyenlítő Alapítvány nevében hozzátette:

„A reklámalkotóknak nagy felelőssége van abban, hogy társadalmunk tagjai milyen viselkedési normákat látnak és fogadnak el. A reklámok formálják a közízlést és befolyásolják a normákat. Fontos tehát, hogy ne konzerváljanak egyenlőtlen állapotokat, hanem igyekezzenek olyan megoldásokat találni, amelyek a reklámozó gazdasági céljainak is megfelelnek és társadalmilag is felelősek, előremutatóak.”

Az alapítók mindezek alapján azt kérik a CBA vezetőségétől, hogy a fentieket megfontolva állítsák le a reklámfilmet, vagy jelentősen módosítsák azt.

Az alapítvány felszólítja továbbá az MRSZ-t, a MAKSZ-ot és a Fogyasztóvédelmi Hatóságot, hogy tegyék meg a lépéseket a reklám leállítására, amennyiben a reklámozó nem állítaná le a reklámot a következő napokban.

Néhány napja egy másik reklám is komoly társadalmi vitát váltott ki. Fideszből kezdték támadni a Coca-Colát, amiért a Szigetre időzítve, az egyenjogúság jegyében heteroszexuális párok mellett meleg párokat is szerepeltetett plakátjain. Arról, hogy a Sziget látogatói hogyan viszonyultak az ügyhöz, itt írtunk.

Frissítés 16:23

A Magyar Reklámszövetség közölte, hogy az MRSZ is aggályosnak tartja találja a reklámot, egyúttal felszólították a szakma képviselőit, hogy tartózkodjanak az öncélú szexuális reklámoktól.

Az MRSZ jelezte azt is, hogy az Önszabályozó Testület (ÖRT) vizsgálatot indít az eset kivizsgálására.

Eközben a reklámvideó elérhetetlenné vált a YouTube közösségi videómegosztón.

Frissítés 17:54

A reklámvideó egy Youtube-csatornán újra felbukkant.

Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások