Rrendőrségi határozat nyomozás megszüntetéséről a Médiatanácsnál történtek miatt

Nem találta meg a visszaélés nyomait a rendőrség

Mondjuk a nyomozók annyira nem is erőltették meg magukat a békéscsabai rádiós mutyi vizsgálatakor.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin

Nem követett el hivatali visszaélést a Karas Monika vezette Médiatanács, amikor úgy nyilvánította győztesnek Andy Vajna kormánybiztos egyik rádiós cégét, a Rádió 1-et működtető Radio Plus Kft.-t Békéscsabán a frekvenciát több mint két évtizede használó helyi kisvállalkozás, az Interax Kft. (az akkori Rádió 1 Start) ellenében a médiatanácsi helyi rádiós pályázaton, hogy Vajnáék pályázata egyáltalán nem felelt meg a pályázati eljárás szabályainak  – így zárult le a rendőrség nyomozása, amely a rádiós balhé miatt, egy ellenzéki képviselő feljelentésére indult – erről a 444.hu számolt be, aki a rendőrségi eljárást megszüntető határozat első oldalát is közzétette.

A határozat szerint a rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése.

Pedig durva dolgok történtek

Ez már csak azért is meghökkentő, mert mint arról még a 24.hu-n részletesen beszámoltam, és több ezt igazoló dokumentumot is megszereztem, a Médiatanács bőven a jogvesztő hiánypótlási határidőn túl, egy újabb, harmadik nekifutásra beadott, sőt egy akkor újonnan létrehozott bankszámlára vonatkozó  igazolást fogadott el, sőt a Médiatanács még az előzetesen meghirdetett napirendi pontját is megváltoztatta, amikor az ülés előtt mindössze pár órával beszaladtak a kormánybiztos emberei a hatósághoz, ahol aznap a pályázati alaki vizsgálata nyomán ki kellett volna zárni a Radio Plus Kft.-t.

A Médiatanács egyébként a cikksorozatom megjelenésekor még azt mondta, a megjelentek alaptalanok. Ennek ellenére később mégis megváltoztatta eredeti döntését, és mégis kizárta a Radio Plus Kft.-t. Igaz, már nem a fentiekre hivatkozva, hanem egy időközben bekövetkezett ügyvezetőváltás miatt. A Médiatanács pályázati eljárása során ugyanis a cégvezető személyének megváltozása kizárást von maga után. A lépés egyébként annyira nem fájt Vajnáéknak, illetve a Radio Plus Kft.-nak, ugyanis időközben szereztek maguknak egy másik békéscsabai frekvenciát, mégpedig azt, ahol addig a Csaba Rádió szólt. A Csaba Rádió frekvenciájából pedig Rádió 1 lett, megkavarva ezzel a helyi hallgatókat, ugyanis a térségben jóval régebb óta ott lévő Interax-féle rádió is használta a Rádió 1 nevet. A Médiatanács mégis megengedte Vajnáéknak, hogy a régebb óta üzemelő Rádió 1 nevével ütköző nevet felvegye, Vajnáék pedig beperelték az Interax-féle régi Rádió 1-et. A vége egyébként az lett a pereskedésnek, hogy a békéscsabai rádiósok megvásárolták a Csaba Rádió védjegyoltalmat, így a végén Csaba Rádió néven rádióznak tovább. Így most már mindenki számára egyértelmű, hogy melyik rádió kormányközeli és melyik független.

A rendőrség úgy zárta le az ügyet, hogy nem kért el dokumentumokat

A rendőrségi nyomozásra visszatérve egyébként a legérdekesebb az, hogy a hatóság meg sem próbálta elkérni tőlem a birtokomban lévő bizonyítékokat, de még informális úton sem kaptam tőlük megkeresést, hogy magyarázzam már el, mi ez az egész. Szóval nem igazán vitték túlzásba ezt a nyomozást.

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti

Szereplőket toboroz az RTL Klub és a TV2

Hat olyan tévéműsort is találtunk, ahová játékosok jelentkezését várja jelenleg a két vezető kereskedelmi csatorna. Túlélőshowba, tehetségkutatóba, vidéki társkereső reality-be, pénzügyi műsorba, főzőshowba is jelentkezhetnek azok, akik a fődíjért és a hírnév kedvéért szeretnék viszontlátni magukat a tévéképernyőkön.

Orbán Viktor tegnapi sajtótájékoztatója. Fotó: kormany.hu

A Miniszterelnökséget hiába kérdezték, de egy újságíró kiszámolta, mennyibe kerülhetett az áldott, békés karácsony

Közel félmilliárd forintba kerülhetett az adófizetőknek, hogy Orbán Viktor kormánya sajtóhirdetésekben kívánt nekik áldott, békés karácsonyt, és ebben a kalkulációban a tévés hirdetések még nem, illetve csupán a három országos napilapban megjelent sajtóhirdetések vannak benne. A hirdetések egy része egyébként késve, karácsony után jelent meg.

Daphne Caruana Galizia, a meggyilkolt máltai újságírónő. részlet a Guardian riportjából

Belebukott a máltai rendőrfőnök az újságíró-gyilkosságba

Távozik a máltai rendőrfőnök, akit a civil társadalom és a család azzal vádolt, hogy akadályozta a Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró ellen 2017-ben elkövetett gyilkosság felderítését, valamint még az újságíró halála előtt nem tett meg mindent Galizia védelmében.

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!