
Cenzúra – Törökország betiltotta Elon Musk chatbotját
Az indoklás szerint Grok tiszteletlen volt a modern Törökország alapítójával, valamint Recep Tayyip Erdogan elnökkel és a vallási értékekkel.
Az indoklás szerint Grok tiszteletlen volt a modern Törökország alapítójával, valamint Recep Tayyip Erdogan elnökkel és a vallási értékekkel.
A barátság és együttműködés évszázada mottó alatt műsorcserére is sor kerül a török közmédia és a magyar MTVA között.
A DJW szerint könnyen bajba kerülhetnek egyes újságírók, ha Törökországot választják úticéljuknak.
A TV2 sajtóosztályát kérdezte a Media1 arról, miért nem halt meg A sors útvesztői című széria főhősnője a csatorna által vetített sorozatban, amikor az eredeti változatban ez így történt.
Tizenkét hírszervezet-konzorcium részesült az összesen 14 millió euró összegű, határokon átnyúló projekteknek szánt uniós támogatásból, amelynek célja a hírmédia-ágazat megerősítése az elkövetkező két évben – jelentette be csütörtökön az Európai Bizottság. A Media1 két magyar szerkesztőséget, a 444 és az Átlátszó Erdély nevét is megtalálta az uniós támogatást elnyert nemzetközi konzorciumok tagjait bogarászva, majd hírünk megjelenése után egy olvasónk talált még egy magyar győztest is a konzorciumok tagjai között, a szombathelyi Nyugat Médiát. Emellett kiderült, hogy a vajdasági Szabad Magyar Szó kiadóját is támogatja az EU.
A széria egy kényszerházasság története sok intrikával, hazugsággal és sötét családi titkokkal.
A csatornák bűne az volt, hogy kritizálták a török kormány válságkezelését.
Oroszország ukrajnai háborúja, a haiti káosz és a mexikói bűnözői csoportok növekvő erőszakossága miatt 2022-ben harminc százalékkal megugrott a munka közben megölt újságírók száma az előző évhez képest – derül ki egy új jelentésből. Egy másik jelentés pedig arra figyelmeztet, hogy az idén letartóztatott újságírók száma szempontjából szomorú rekordot hozott az idei év, aminek még nincs is teljesen vége.
Egyre nagyobb bajban van a szabad sajtó az országban.
A török újságíró-szövetség az ügy kapcsán az ország sajtószabadságának legsötétebb időszakának nevezte a mostanit.