
Pert vesztett Krausz Ferenc és az Élvonal Alapítvány a Magyar Hang ellen
Első fokon elutasította a Fővárosi Törvényszék Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus és az általa vezetett Élvonal Alapítvány sajtó-helyreigazítási keresetét a Magyar Hang ellen.

Első fokon elutasította a Fővárosi Törvényszék Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus és az általa vezetett Élvonal Alapítvány sajtó-helyreigazítási keresetét a Magyar Hang ellen.

Furcsa körülmények között kellett kiderítenie lapunknak, hogy az RTL.hu Szerkesztőségének adott igazat a Fővárosi Ítélőtábla ma, csütörtökön az Orbán Viktor által indított sajtóper másodfokú ítélethirdetésén.

Hónapok óta nem árulja el a Köztársasági Elnöki Hivatal a sajtó érdeklődésére, hogy kik működtetik. Honlapjukon csak a főigazgató és a főigazgató-helyettes neve publikus, további 10 szervezeti egység vezetője titok, az ezzel kapcsolatos újságírói megkeresésre nem reagálnak. Más fontos kérdésekre sem válaszoltak.

Megkérdezte a Media1 az Indexet és az Economx nevű hírportálokat tulajdonló Indamedia sajtóosztályát, mi az oka, hogy egyik lapjuk sem számolt be arról, hogy megnyerték a napokban első fokon azokat a pereket, amelyeket az egyik legfőbb közjogi méltóság, Orbán Viktor miniszterelnök indított ellenük. A kormányfő több más szerkesztőséget is perelt és ezek többségét, eddig legalább 5-öt elvesztett, míg 1-et megnyert, de az Index és az Economx ezekről sem adott hírt. Cikkünkből kiderül, mit válaszoltak, amikor sajtóosztályukon keresztül rákérdeztünk arra, ez náluk miért nem hír.

A Media1 megtudta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a Megafon nevű Fidesz-közeli internetes propagandaközpont egyik arca által vezetett és az igazságügyi miniszterhez is közelálló Biczi és Turi Ügyvédi Iroda közreműködésével a már néhány napja említett fél tucatnyi médiaszolgáltatáson túl további szerkesztőségeket is bíróságra citál, amiért az adott médiumok leszemlézték a Spar vezérigazgatójának Orbán oligarcháira vonatkozó, egy osztrák élelmiszeripari lapban megjelent nyilatkozatát. Eközben egészen meghökkentő dolgokkal szembesült portálunk, a Media1 a Fővárosi Törvényszék működésével kapcsolatban az elmúlt napokban: a bíróság ugyanis minden erejével azon fáradozik, hogy titokban tartsa az egyébként nyilvános, bármely magánszemély vagy a sajtó által látogatható bírósági tárgyalások időpontját a média elől. Például azt, hogy mikor lesz az Orbán vs RTL tárgyalás, merthogy a kormányfő az RTL-t is beperelte.

A Media1 a nagy bírósági titkolózás ellenére is kiderítette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök elvesztette hétfőn a Fővárosi Törvényszéken az Economx nevű, Mészáros Lőrinc-közeli gazdasági hírportál ellen indított bírósági perét elsőfokon. A bírósági eljárást azért indította Orbán, mert a portál idézte Hans Reisch, a SPAR vezérigazgatójának nyilatkozatát Orbán Viktor oligarchiáiról és arról, hogy milyen megfontolásból és milyen körülmények között kezdte el kimenekíteni a magyarországi vagyon jelentős részét az élelmiszerlánc vezetője. Az ügy érdekessége, hogy az osztrák vezérigazgató szavait ugyancsak idéző Klubrádió esetében a bíróság még Orbán számára kedvezően ítélt elsőfokon múlt pénteken, tehát a Fővárosi Törvényszék másképp ítélte meg a Lebensmittel Zeitungot szemléző Economx cikkét és máshogy az Economx cikkét szemléző Klubrádió nagyon hasonló írását. A Fővárosi Törvényszék egyébként még az Economx elleni tárgyalás időpontját is eltitkolta előlünk, így a bíró a tárgyalást és ítélethirdetést gyakorlatilag titokban, kizárólag a felperes és az alperes jogi képviselőinek jelenlétében, érdeklődők nélkül tartotta meg hétfőn. A tárgyalás megtörténtét egy folyosói papír buktatta le.

A Magyar Bírói Egyesület levélben fejezte ki mélységes aggodalmát Varga Zs. Andrásnak, a Kúria elnökének, amiért felfüggesztette a Kúriai Döntések Bírósági Határozatok című folyóiratot, miután egy abban szereplő ítélet lebuktatta a Novák Katalin és Varga Judit által adott kegyelmi döntést. A MABIE a bírói függetlenséget ért támadásnak tartja a lappal történteket.

Cenzúrával reagált az állami hírügynökség a közmédiát ért bírálatra, amit a MÚOSZ azután fogalmazott meg, hogy a Szabad Európa tényfeltáró cikksorozatban mutatta be, hogy a magyar állami médiaszolgáltatónál senki nem vállalja a felelősséget azért a tartalomért, ami a közmédia hírműsoraiban elhangzik.

Immáron jogerős az a bírósági ítélet, amelynek értelmében a Duna Médiaszolgáltató Zrt.-nek ki kell adnia a Szabad Európa számára azokat a dokumentumokat, amelyekből többek között kiderülhet, ki viseli a szerkesztői felelősséget például a köztévé Híradójában elhangzottakért.

Uniós rendelet kötelezi a techóriásokat, köztük a Google-t arra, hogy fizessen a portáloknak a tartalmaikért.