TISZA párt

Roznár Gyöngyi (Nyugat.hu) figyeli a portálnak adott díj átadásakor Kocsi Ilonát, a MÚOSZ elnökét 2023-ban

A MÚOSZ szerint is javítani kell a médiatörvény-módosítást, különben maradhat a politikai befolyás

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke szerint jó irány a közmédia átalakítása, de a szakma többségi jelenléte nélkül továbbra is fennállhat annak veszélye, hogy politikusok döntik el, milyen legyen a közszolgálati média Magyarországon. Kocsi Ilona kritizálja azt is, hogy a szakmával nem egyeztettek a jogszabály-módosítás szövegéről.

Az MTVA épülete Budapesten Fotó: Ladányi András, Media1

A Fidesz-közeli Magyar Nemzeti Médiaszövetség is súlyos aggályokat lát a TISZA médiatörvény-módosítójában

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség szerint súlyos jogállami, uniós jogi, munkajogi és garanciális aggályokat vet fel a TISZA Párt médiatörvény-módosítása. A Fidesz-közeli újságírói szervezet több olyan problémára is felhívta a figyelmet, amelyekről a Media1-en korábban dr. Bayer Judit médiajogász, egyetemi oktató elemzése alapján már részletesen írtunk, de emellett az MNMSZ újabb kockázatokat is azonosított.

Kocsi Ilona, a MÚOSZ elnöke, a Boom magazin főszerkesztője

A MÚOSZ elnöke szerint Magyar Péteréknek nem kormánylapként kellene továbbvinniük a Mandinert

Kocsi Ilona, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke szerint a Mandinert a KEKVA-vagyonok visszaállamosítása után ki kellene engedni az állami tulajdonból, és az olvasókra, valamint a piacra kellene bízni a működését. A MÚOSZ-elnök szerint tehát amiről Magyar Péter beszélt az Országgyűlésben, hogy a TISZA kívánja meghatározni a lap tartalmát, helytelen irány lenne.

közmédia, mtva, székház. fotó: Ladányi András, Media1

Rejtett aknák a médiatörvény reformjában – Dr. Bayer Judit médiajogász szerint fontos javításokra szorulna a tervezett módosítás

Dr. Bayer Judit médiajogász, egyetemi oktató médiaipari portálunk, a Media1 számára készített részletes cikkéből kiderül, hogy a múlt héten pénteken a TISZA Párt három országgyűlési képviselője, Hantosi István, Melléthei-Barna Márton és Kulcsár Krisztián által benyújtott indítvány, ami jelentősen módosítaná a médiatörvényt és a közmédia működését, több elemében is rejtett aknát hordoz, és egyes pontokon inkonzisztencia is tetten érhető, amelyek javításra szorulnának. Szakértő szerzőnk cikke (más iparági szakértők véleményét is beépítve) konstruktív módon bemutatja, melyek a legaggályosabb területek és ezek milyen problémákat okozhatnak, ha az Országgyűlés ebben a formában fogadja el őket.

Magyar Márton, Magyar Péter testvére, a Kontroll Média Szolgáltató Kft. tulajdonosa

Feljelentést tesz Magyar Péter médiavállalkozó öccse a „Zsolti bácsis” interjú ügyében

Feljelentést tesz Pócs János és Kiss Márió ellen Magyar Márton, a Kontroll című lap alapító-tulajdonosa, aki nemrég a Magyar Péter miniszterelnök érdekeltségébe tartozó LLM Zrt. vezérigazgatója is lett. A jogi lépés előzménye egy YouTube-on megjelent, a „Zsolti bácsi” üggyel foglalkozó videó, amelyben Magyar Márton szerint hamis állítások hangzottak el vele kapcsolatban.

Magyar Péter miniszterelnök, a TISZA Párt elnöke bejelenti, hogy a Mandiner állami tulajdonba kerül

Magyar Péter: „A Mandiner című vicclap az államhoz kerül, mi leszünk a kiadói, nekünk kell meghatározni a tartalmát”

Magyar Péter miniszterelnök a Parlamentben beszélt a jelenleg a Fidesz-közeli káderképzőhöz, a Mathias Corvinus Collegiumhoz (MCC) tartozó Mandiner jövőjéről: a lap a kekva-rendszer megszüntetése után állami kiadásba kerül. A hírre felháborodottan reagált Orbán Balázs fideszes politikus, az MCC Alapítvány kuratóriumi elnöke. Érdekesség, hogy a Mandiner mellett az InfoRádió is az MCC Alapítványhoz tartozik, de ennek jövőjéről egyelőre nem esett szó.

MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap)

Benyújtotta a TISZA a közmédiát átalakító médiatörvény-módosítást (BŐVÍTETT)

Tiszás képviselők egyéni indítványaként nyújtotta be a TISZA Párt a médiatörvényt módosító, 54 oldalas javaslatcsomagot, ami teljesen átalakítaná a közmédia működését. Korábban Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter még országos egyeztetést ígért a közmédia jövőjével kapcsolatban. Ez egyébként egyelőre várat magára, pedig már egy nemzetközi újságírói szervezet is sürgette.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások