
„Igen, Somos András visszatér hozzánk”
Megegyezett az ATV és egykori műsorvezetője, az idén év elején 14 év után távozó Somos András, hogy az ügyvédként is praktizáló újságíró újra a televíziós csatorna képernyőse lesz.
Megegyezett az ATV és egykori műsorvezetője, az idén év elején 14 év után távozó Somos András, hogy az ügyvédként is praktizáló újságíró újra a televíziós csatorna képernyőse lesz.
A Media1 információi szerint az ATV Zrt. vezetése előrehaladott tárgyalásokat folytat az idén februárban, az ATV Start című műsorában elhangzott szerencsétlen kijelentése után távozó egykori műsorvezetőjével, Somos Andrással arról, hogy akár már néhány hét múlva visszatérjen a televíziós társasághoz és műsort vezessen. Egy kutatás szerint Somos továbbra is rendkívül népszerű az ATV nézőinek körében.
Márki-Zay Péter, az ellenzék 2022-es közös miniszterelnök-jelöltje azt írja, érti, miért mondta azt Somos András az ATV Startban kibontakozó vitájukkor néhány hónappal ezelőtt, hogy Kaleta Gábort nem pedofíliáért ítélték el. A politikus a közösségi médián keresztül, nyilvánosan üzent Somos Andrásnak, hogy szeretettel várja, hogy visszakerüljön az ATV képernyőjére az önkéntes száműzetéséből, mivel valójában arról van szó, hogy sokan félreértették a műsorvezető Kaletával kapcsolatos szavait.
Somos Andrást, az ATV tizennégy év után, néhány hónapja távozó műsorvezetőjét hívta meg a Media1 e heti podcast- és rádióműsorába, hogy átbeszéljük mindazt, ami a távozásához vezetett. A műsor második felében aztán váratlan fordulatként, Somost is nagyon meglepve, telefonon kapcsoltuk Németh S. Szilárdot, az ATV vezérigazgatóját. Íme a Media1 rendhagyó podcast adásának hanganyaga és az írásos összefoglaló.
Somos András a továbbiakban ügyvédi tevékenységére kíván fókuszálni. Azt mondja, súlyos hibát követett el, amikor nem jól fogalmazott Kaleta Gáborral kapcsolatban.
Az ATV fegyelmi eljárást indít Somos András ellen, amiért az ATV Start élő adásában azt mondta Márki-Zay Péternek, hogy Kaleta Gábor nem pedofil. A műsorvezető, aki egyébként a műsorvezetés mellett jogászként dolgozik, arra utalt, hogy a szexuális tartalmú képek birtoklása, bár bűncselekmény, nem azonos azzal, amikor valaki szexuálisan molesztál gyerekeket. Somos bocsánatot kér, amiért félreérthetően fogalmazott.
A Mandiner egyik munkatársa egyben fideszes önkormányzati képviselő is, de ezt az ATV a meghívásakor nem tudta, és így újságíróként állították szembe egy ellenzéki politikussal.
Trencséni Dávid, a 168 Óra hírigazgatója, aki gyakran szerepel az ATV különféle műsoraiban és megtapasztalhatta, hogyan is zajlik a Start című műsor Szigorlat rovata a háttérben a stúdióban, a Media1-nek elmondta, miért biztos 100%-ig abban, hogy Szalai Szilárd, a PestiSrácok munkatársa szándékosan csúsztat a Baranyi Krisztinával a Szigorlatban nemrég történtek ügyében. Lapunk eközben újra megkereste Szalai Szilárdot szembesítve néhány körülménnyel, ő azonban ismételten csak ködös választ adott.
Miután a Media1 rákérdezett a részletekre, elismerte a Media1-nek Szalai Szilárd, a PestiSrácok munkatársa, hogy az ATV épületében csak az ominózus reggeli műsor stúdiódíszletében találkozott Baranyi Krisztinával, és csak a Szigorlat kezdete előtti pillanatokban. Egyébként nem ez volt első komolyabb nézeteltérés Szalai Szilárd és Baranyi Krisztina között. Egy alkalommal például a Városháza egy női mellékhelyisége előtti folyosón vitatkozott Szalai és Baranyi.
A ferencvárosi polgármester által a napokban többször keményen bírált és propagandaterméknek titulált internetes lap munkatársa kiáll Kárász Róbert, az ATV távozó műsorvezetőjének azon állítása mellett, hogy Baranyi tudta, ki lesz a vendégkérdező a Start című műsor Szigorlat című rovatában. Szalai Szilárd azt állítja, a felmondási idejét az ATV-nél ki sem töltő Kárásznak van igaza. Ennek ellentmond az, amit Baranyi Krisztina Fiala Jánosnak mondott: szerinte Szalai Szilárd elkésett, utolsó pillanatban érkezett be a stúdióba.