
Napokon belül végleg leáll a Barátok Közt forgatása
A sorozat egyik szereplője osztotta meg az információt.

A sorozat egyik szereplője osztotta meg az információt.

Március 15-én kerül adásba.

Erről is beszélt a számos ismert hazai televíziós sorozat alkotójaként ismert Kapitány Iván és Kapitány-Diószegi Judit a Media1 műsorának adott interjúban, ahol sok más téma mellett arról is szó esett, mi lesz a mozikkal a COVID utáni újranyitás időszakában, és kiderült az is, mikortól láthatjuk majd a MALÉV szerencsétlenül járt bejrúti járatáról szóló sorozatot.

A sorozatban új karakterek is feltűnnek majd, akiket olyan színészek alakítanak mint Keith Carradine, John Glover és Nick Stahl. Bejelentették a premier időpontját és közzétettek egy előzetest is.

Idén először mutatkozik be magyar sorozat, méghozzá Krigler Gábor, az Aranyélet és a Terápia alkotójának és Enyedi Ildikónak az új közös projektje, a Balaton Brigád.

Újabb tíz epizód készül a kultikussá vált sorozathoz.

Nagy érdeklődés mellett, a kereskedelmi szempontok miatt kiemelten fontos célcsoportban, a 18-49 évesek körében 15,7 százalékos közönségaránnyal, a teljes lakosság körében pedig mintegy 1 milliós nézettség mellett mutatkozott be a napokban a TV2-n egy új hazai fejlesztésű tévésorozat, a Doktor Balaton, melyet több más nagy sikerű sorozat (Drága örökösök, A mi kis falunk stb.) alkotói, a ContentLab&Factory gyártócég fejlesztett ki és készített. A Media1 szigorú biztonsági elővigyázatossági intézkedéseket követően tehetett exkluzív látogatást az utolsó forgatási napon, hogy személyesen nézhessen bele a széria gyártási folyamataiba. Láthattunk néhány jelenetet az új magyar sorozat majd csak jóval később képernyőre kerülő epizódjából, a jelenetek közötti szünetben pedig elbeszélgettünk Kapitány-Diószegi Judittal, a vezető producerrel és kreatív vezetővel, aki körbevezetett bennünket a díszletekben, és néhány kulisszatitkot is elárult.

Az interneten közzétett műsornak Miller Dávid lesz a műsorvezetője.

Bemutatták az új napi tévésorozat főcímdalát is, melyben Vastag Csaba hallható.

Az új magyar tévésorozat minden hétköznap este képernyőn lesz már az év elejétől. Most ezzel kapcsolatban közöltek részleteket.