
Új évad érkezik az Elárulva című török sorozatból – előzetes is érkezett
A török széria a Doctor Foster című BBC-sorozat alapján készült, amely egy bűnügyi történetet kombinál egy párkapcsolati dráma feszültségével.

A török széria a Doctor Foster című BBC-sorozat alapján készült, amely egy bűnügyi történetet kombinál egy párkapcsolati dráma feszültségével.

Az új, 15. évad epizódjai a német ZDF televízión rekord nézettséget értek el.

A Zámbó Jimmy életéről szóló tévészéria, melynek már zajlik a forgatása, a tervek szerint még idén képernyőre kerül.

Még az idei évben képernyőre kerül a díjazott széria folytatása.

Závorszky Anna producer és Láng Imola látványtervező volt a Media1 vendége.

Egy nő azzal vádolja Kalamárt, hogy az ő regényét felhasználva készültek el a széria egyes részei, Kalamár és a stáb többi tagja szerint viszont a nő alaptalanul vádaskodik.

Egyelőre nem tudni, meddig kell majd nélkülözniük a nézőknek a nemrég indult sorozatot.

A premier időpontja és a széria címe egyelőre még nem ismert, de néhány főbb szereplő neve már nyilvános. Többen A mi kis falunk című sorozatban is szerepeltek már.

Húsvéti premierrel folytatódik a sorozat, Kim Dickens visszatérésével, aki az első négy évad egyik fő karakterét, Madison Clarkot alakította.

A mai napon végleg bezárja a kapuit a Csillagvirág Klinika. Videó is készült az utolsó forgatási napról.