fbpx

Russia Today magyar adás

Juszt László napjainkban a Magánbeszélgetés című műsorában

„Gyakran vádolnak meg alaptalan dolgokkal” – Juszt László újságíró volt a Media1 Podcast vendége

Bár Juszt László, a Kriminális, a Tévé ügyvédje, és több más tévéműsor egykori műsorvezetője, aki jelenleg is vezeti Magánbeszélgetések című műsorát, csak nagyon ritkán ad interjút, a Media1 podcastjával mégis kivételt tett. Az első Orbán-kormány idején államtitoksértéssel vádolták a hatóságok, miután olyan leleplező dokumentumokat hozott nyilvánosságra, melyek aláásták Orbán Viktor egy éven át hangoztatott állításait az 1999-es „megfigyelési ügyben”. Később újabb és újabb vádak merültek fel. A beszélgetésben a megfigyelési ügy mellett több más téma is szóba került, így azok a cikkek is, amelyek Juszt Lászlót támadták az elmúlt években a sajtóban. Juszt a beszélgetés során azt állította, nem igaz, hogy a Russia Today magyar munkatársa lett volna 2017-től, ahogyan azt az egyik lap írta korábban egy dokumentum alapján. Juszt hajlandó volt beszélni arról a cikkről is, amelyik azt állította, hogy úgymond Portik Tamástól kapott nagy értékű karórát. A teljes beszélgetés már meghallgatható.

Vlagyimir Putyin a Putyin-tévéként emlegetett Russia Today (RT) adásában

Putyin-tévé nélkül maradtak a Vodafone-UPC ügyfelei, de mi lesz helyette?

Az orosz propagandát terjesztő, sokak által Putyin-tévéként emlegetett Russia Today / RT tévécsatorna több éven át volt elérhető a nemrég a Vodafone által felvásárolt UPC Magyarország kínálatában, ám nemrég szép csendben eltűnt onnan, holott pár éve még az is felmerült, hogy magyar adása is lehetne. Az RT pótlásáról érdeklődött a Media1.

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások