
Megvan, mikor jön Magyarországra a Pegasust vizsgáló európai delegáció, Varga Judit levélben rázta le őket
A delegáció minden jel szerint nem tudja megismerni személyesen a magyar kormány álláspontját a lehallgatási botrányról.

A delegáció minden jel szerint nem tudja megismerni személyesen a magyar kormány álláspontját a lehallgatási botrányról.

Új szintre lép a bizottság vizsgálata.

Erről Rónai Sándor, az EP Pegasus-bizottságának DK-s alelnöke számolt be.

Csütörtök délután bejelentette az EP azoknak a képviselőknek a névsorát, akik a március 10-én létrehozott új szakbizottságokban dolgoznak majd.

A baloldali S&D (Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége) szerdai frakcióülésén is téma volt a Klubrádió február közepe óta néma rádiós frekvenciájának ügye.

A Jobbik után a Demokratikus Koalíció is arra szólította fel a kormányt, hogy tartsa távol magát a Facebook szabályozásától.