fbpx

reagálás

Fővárosi Törvényszék

Visszautasítja a Klubrádió elnökének szavait az Országos Bírósági Hivatal

Arató András, a Klubrádió Zrt. többségi tulajdonosa és igazgatósági elnöke megkérdőjelezte a Fővárosi Törvényszék függetlenségét azután, hogy a médiaszolgáltató másodjára is pert vesztett a bíróságon, ezúttal azért, mert hibák voltak a vállalat a 92,9 MHz frekvencia hasznosítására vonatkozó pályázati ajánlatában, és mert a rádiót működtető cég több éve nem működik törvényesen. Erre reagált az OBH.

A Klubrádió stúdiója

Megszólalt a Klubrádió ügyében hozott ítélet kapcsán a médiahatóság

A Klubrádió számára kedvezőtlen csütörtöki bírósági ítéletből kiemelték, hogy sértette volna a verseny tisztaságát, ha a Klubrádió új műsortervet nyújthatott volna be a pályázati ajánlatában szereplő ellentmondások kapcsán, emellett alapvető jelentőségűnek nevezték, hogy csak olyan vállalkozás kaphasson frekvenciát, melynek működési háttere a pályázat benyújtásakor összhangban van a törvényekkel.

rádió, mikrofon

Bírálja a Spirit FM-et a Klubrádió – reagált rá a Spirit

Felháborodott közleménnyel reagált a Klubrádió arra, hogy a február óta üresen álló, jelenleg is pereskedés tárgyát képező egykori frekvenciájára, a Budapest FM 92,9 MHz-re ideiglenes médiaszolgáltatási jogosultságot kap a Spirit FM. A Spirit FM szerint azonban ha nem kérnek ideiglenes jogosultságot, egyetlen jelentősebb budapesti rádiós frekvencián sem szólalhatna meg ellenzéki hang a választások előtt.

Kovács Zoltán államtitkár, kormánybiztos megnyitóbeszédet tart az 1971-es Vadászati Világkiállítás emléktárlatán

Elutasítóan reagált a kormány a 28 szerkesztőség nyílt levelére

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár Facebook-oldalán reagált arra, hogy 28 szerkesztőség nyílt levélben fogalmazott meg kérést Orbán Viktornak és az Operatív Törzsnek a koronavírussal kapcsolatos tájékoztatással kapcsolatban.

Arató András, a Klubrádió Zrt. elnöke

A Klubrádió elnöke szerint a Médiatanács végtelenül aljas, sunyi és jogellenes döntést hozott

Arató András a Media1-nek nyilatkozva élesen bírálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsát, amely a minap eredménytelennek nyilvánította a Budapest FM 92,9 MHz rádiós pályázatot, ami miatt előreláthatólag újabb hónapokig néma marad a korábban a Klubrádió által használt frekvencia. Arató András máris közölte: beperlik a Médiatanácsot, mert az jogsértően járt el.

rádió keverőpult

A Tilos Rádió nem tud róla, hogy Bodolai László egy Fidesz-közeli kapcsolat segítségével közreműködött volna a rádió frekvenciához jutásában

Csabai Gábor, a Tilos Rádió irodavezetője azt mondta a Media1-nek, hogy sohasem voltak részesei gyanús ügyleteknek, és 30 éve pont azért rádióznak, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő. Elmondta azt is, hogyan szerezték végül vissza frekvenciájukat, a Budapest FM 90,3 MHz-et annak ellenére, hogy a Médiatanács először kizárta őket a rádiós pályázatból.

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások