
Új műsorral jelentkezik a Tilos Rádió
Tilos az E néven 10 héten keresztül minden vasárnap az egyetemi autonómiáért vívott harcról szóló műsorral jelentkeznek a Színház- és Filmművészeti Egyetem, az SZFE hallgatói.

Tilos az E néven 10 héten keresztül minden vasárnap az egyetemi autonómiáért vívott harcról szóló műsorral jelentkeznek a Színház- és Filmművészeti Egyetem, az SZFE hallgatói.

Az egyetlen országos kereskedelmi rádióban, a Retro Rádióban jelentkezik új gasztro témájú műsorral a híres női rádiós műsorvezető.

Ahogyan az a mai adásból kiderült, Balázsék két hónap után, jövő héttől újra a stúdióból lesznek hallhatók, vége tehát számukra a karanténrádiózás időszakának.

A Spirit FM érintett műsorai a tévés változatnak köszönhetően az eddiginél nagyobb eléréshez jutnak, hiszen az ATV Spirit minden jelentős műsorterjesztő cégnél elérhető. Az ATV Csoport dedikált tévéstúdiót is épített a Spirit FM műsorainak, melyek már a jövő héttől láthatók lesznek az ATV Spiriten.

Ahogyan a Media1 híroldalon, úgy az FM-frekvencián fogható műsorokban is elsősorban a média világáról esik majd szó. Az adás hagyományos rádióval, valamint az interneten podcast formában is hallható lesz. Íme a részletek és az első, mai adás témái.

Egyelőre öt perces a Vatikáni Rádión szombaton indult latin hírműsora, amely az ókori nyelven számol be a világ legaktuálisabb történéseiről tudósításokkal és riportokkal a szentszéki latin hivatal gondozásában.

A Magyarországon is működő Port Network műsorinformációs adatszolgáltató anyavállalata, a Media Press Group felvásárolt egy vezető metaadatos médiacéget.