
A Fidesz a Szerencsekerék egykori műsorvezetőjét indítja Gyöngyösön
Ősszel kiderül, hogy Klausmann Viktor mellé szegődik-e a szerencse és annyi szavazó, hogy politikai fordulat legyen Gyöngyösön, ahol jelenleg baloldali polgármester van.

Ősszel kiderül, hogy Klausmann Viktor mellé szegődik-e a szerencse és annyi szavazó, hogy politikai fordulat legyen Gyöngyösön, ahol jelenleg baloldali polgármester van.

A rádiós műsorvezető a Media1-nek elmondta, hogy helyi civilként, több ellenzéki párt együttes támogatásával elindul Józsefvárosban a polgármesteri címért. Azért mond fel a rádióban, mert nem szeretne nem tiszta helyzeteket. Szólt polgármesteri víziójáról is, és bemutatta kisfilmjét. Pikó azt mondta, szeretné, ha Józsefvárosnak végre olyan polgármestere lenne, aki ott is él, és aki a helyiek érdekében cselekszik.

Polgármester-jelöltnek kérte fel a Momentum a Klubrádió műsorvezetőjét, de az még közel sem biztos, hogy ő igent mond, sőt úgy tűnik, mintha távolodna az igentől, és maradna inkább a rádiózásnál.

Egyetlen kereskedelmi rádióban sem lehet közzétenni politikai reklámot és kereskedelmi tévében is csak egyetlen helyen. A megyei lapok sem fogadnak be politikai hirdetéseket. A kommunikációs tér beszűkülése főleg az ellenzéket érintheti hátrányosan a kampányban. Az ATV vezérigazgatója a Media1-nek nyilatkozott, idén miért nem fogadnak be politikai reklámot, ha tavaly még igen.