
Önállósodott Magyarországon a History Channel
Június 7-től, azaz mától a History Channel Hungary önálló csatornaként sugároz hazánkban. Ez tartalmi fejlődést hoz a nézők számára.
Június 7-től, azaz mától a History Channel Hungary önálló csatornaként sugároz hazánkban. Ez tartalmi fejlődést hoz a nézők számára.
„Nem tudom eldönteni, hogy ez apám-e vagy más kosz” – mondta Fiala, miközben felporszívózta az íróasztalát.
Ahogy azt júniusban előre megígérte, hosszú kihagyás után és teljesen új helyen, önállósodva újra jelentkezett hétfőn Fiala János műsora, a Kelj fel Jancsi! című műsor.
A rádiós műsorvezető azt mondta pénteken a Media1-nek telefonon, hogy Milkovics Pállal, a 168 Órát tulajdonló Michaeli, Schwartz & Brit Média vezérigazgatójával 2020-ban történt megállapodása után mindössze nagyjából három hónapig voltak rendben a dolgok, majd ezt követően fokozatosan egyre rosszabbá, míg végül teljesen vállalhatatlanná váltak a feltételek, így jutottak el odáig, hogy most inkább otthagyja a céget és önállósítja műsorát. Lapunk kérdésére a Kelj fel Jancsi házigazdája bővebben is kifejtette, milyen feltételekről van szó, és azok hogyan lettek egyre rosszabbak.
Fiala János maga kezdeményezte a távozását.