
Etikai vétséget valósított meg a Nyugat.hu a MÚOSZ Etikai Bizottsága szerint
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Etikai Bizottsága az Úgytudjuk.hu főszerkesztőjének beadványa nyomán etikai vétséget állapított meg a Nyugat.hu-val kapcsolatban.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Etikai Bizottsága az Úgytudjuk.hu főszerkesztőjének beadványa nyomán etikai vétséget állapított meg a Nyugat.hu-val kapcsolatban.
A Debreciner és a Nyugat Média is több mint 7 millió forintos segítséget kapott a munkája folytatásához.
Tizenkét hírszervezet-konzorcium részesült az összesen 14 millió euró összegű, határokon átnyúló projekteknek szánt uniós támogatásból, amelynek célja a hírmédia-ágazat megerősítése az elkövetkező két évben – jelentette be csütörtökön az Európai Bizottság. A Media1 két magyar szerkesztőséget, a 444 és az Átlátszó Erdély nevét is megtalálta az uniós támogatást elnyert nemzetközi konzorciumok tagjait bogarászva, majd hírünk megjelenése után egy olvasónk talált még egy magyar győztest is a konzorciumok tagjai között, a szombathelyi Nyugat Médiát. Emellett kiderült, hogy a vajdasági Szabad Magyar Szó kiadóját is támogatja az EU.
Közös tartalmat is gyártanak majd a Független Helyi Lapok Közössége néven összefogó független vidéki internetes lapok.
Az oldal többször is elérhetetlenné vált a támadások miatt.
A Telex, a Mérce és a Media1 ideiglenes megbénítása után sem álltak le a kiberbűnözők.
Partneri szerződést kötött a Nyugat.hu lapcsalád üzemeltetője és az Adaptive Media.
A hagyománynak megfelelően a Magyar Sajtó Napja alkalmával rendezett ünnepségen adtak át Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) szakmai díjait.
A Szabad Európa újságírója, Báthory Róbert nyerte a Minority Rights Group Europe által alapított, a Mérték Médiaelemző Műhellyel partnerségben meghirdetett, negyedszer átadott Fejlesztési Újságíró Díjat. Különdíjat kapott Pálos Máté (G7), Pintér Luca és Ajpek Orsolya (Telex), valamint Czömpöl Bianka (Nyugat).
Célkitűzésük, hogy az olvasói támogatások segítségével továbbra is legyen egy olyan régiója Magyarországnak, ahol az első számú hírforrás egy független hírportál.