
Óriásit bukott a HírTV és veszteséges a megszűnő Karc FM is
Hiába a kormánypárti hátszél és az állami reklámok, a két cég még így is jelentős veszteséget hozott össze 2022-ben.

Hiába a kormánypárti hátszél és az állami reklámok, a két cég még így is jelentős veszteséget hozott össze 2022-ben.

Közzétette a TV2 Csoport a 2022-es évre vonatkozó pénzügyi beszámolóját, melyből kiderül, hogy a tavalyi, bizonytalan gazdasági környezetben is pozitív eredménnyel zárta az adóévet a médiatársaság. Enyhén mérséklődött az árbevétele, míg a vállalat profitja a növekvő költségek miatt a 2021-esnek a harmadára esett. A tulajdonos ugyanakkor mégis elégedett lehet, hiszen egyre tartósabban piacvezetőnek mondhatja magát a televíziós csoport a nézők figyelméért folytatott küzdelemben és letaszították a trónról a két évtizeden át vezető RTL Magyarországot.

Közzétette a 2022-es pénzügyi beszámolóját a Klubrádió Zrt., amiből kiderül, hogy bár nőttek a reklámbevételei, a hallgatói támogatásokból befolyó pénzösszeg jelentősen visszaesett egyik évről a másikra, ez pedig a cég adózott eredményének jelentős csökkenését eredményezte.

Eldőlt, hogy mely cég felel majd a következő években a közmédiumok reklámidejének értékesítésért, és az is, hogy ki szállítja a gázt az állami médiavállalatnak és mennyiért.

Ráadásul a Meta profitja szintén esett.

Bár a termékportfólióját az elmúlt időszakban folyamatosan bővítő Michaeli, Schwartz & Brit Média nyereséges lett, ugyanez egyáltalán nem mondható el a 168 Óra kiadójáról, a Telegráf Kft-ről, mely több százmilliós veszteséget hozott össze.

Kis mértékben csökkent a XXI. század Média Kft. árbevétele, nagyon jelentős mértékben az adózott eredménye.

Körülbelül 40 százalékkal nőtt meg az árbevétel egy év alatt.

Minden tekintetben jó évet zárt a HVG hetilap és a hvg.hu kiadója tavaly.

A sikertelen esztendő ellenére a korábbi évek eredménytartalékából a jobboldali publicista így is osztalékot tud felvenni.