
Új évaddal érkezik az Összezárva Hajdú Péterrel – kiderült, kik lesznek a vendégek
Ismét ismert emberekkel zárja össze magát a Life TV vezérigazgatója.

Ismét ismert emberekkel zárja össze magát a Life TV vezérigazgatója.

Lutter Imre műsora, a Sorok Között a jövőben az ATV helyett az RTL Klub képernyőjén lesz látható.

Az egészen rövid befejező etapot alig egy hét alatt levetítik majd.

Február 14-én este debütál a Direct One legújabb sorozata, a Szingli bolygó – Nyolc történet.

Új részekkel folytatódik a TV2 Csoport esküvői bonyodalmakról szóló saját gyártású sorozata a SuperTV2 csatornán.

A Fazilet asszony és lányai című széria több díjat is kapott már.

Magyarországon először a közmédia csatornáján mutatkozik be a sorozat.

Magyarországon is képernyőre kerül A specialisták.

Rendhagyó műsorral, a The Hate We Can’t Forget című alkotás bemutatásával jelentkezik az MTV Hungary január 27-én, csütörtökön a Holokauszt nemzetközi emléknapján, hogy így emlékezzen meg a népirtás áldozatairól.

Míg a Media1-nek a TV2 sajtóosztálya azt reagálta a hét elején, hogy „programing okokból” döntött az ElkXrtuk vasárnapra beharangozott tévés premierjének elhalasztása mellett, úgy tűnik, más, vagy más is van a háttérben.