
Nem mutatta meg a köztévé, mit üzentek az élőképen az újpestiek a Fradinak
Minden focimeccsen bemutatott élőképet be szoktak mutatni, de most a Fidesz is érintett volt. Inkább mást mutattak és másról beszéltek.

Minden focimeccsen bemutatott élőképet be szoktak mutatni, de most a Fidesz is érintett volt. Inkább mást mutattak és másról beszéltek.

Harminc képet tüntettek el, de az alapító szerint ennél messzebbre vezet az ügy.

Ma reggel láthatták utoljára a nézők az alkotói szabadságra vonuló Fábián Barnát.

Nem azért cenzúrázzák, mert politikailag mást gondolnak, mint ő, hanem azért, mert attól félnek, hogy akitől a pénzt kapják, nem örülne – véli az ismert író.

Egy plakátkampányra reagált egészen érdekes módon az állami média.

A kisiskolások tudományos kísérletezésének ad teret a közmédia gyerekcsatornájának általános iskolás bajnoksága, amelyet egyik népszerű ismeretterjesztő sorozatuk, a Derítsük ki! inspirált. Áprilisban 10-től egy újabb kihívást kell megoldaniuk a diákoknak, akik az erről készített rövid videóval pályázhatnak az ajándékokra.

Az MTVA működéséhez képest egészen korrekt anyag ment volna le a köztévén, ha nem mulasztották volna el megemlíteni, hogy a bemutatott ügy szereplőinek milyen politikai kötődései, kapcsolatai vannak.

Egy MTVA-s középvezetővel egyeztetett a Fortepannal, és ez alapján felcsillant a remény, hogy rendezhető békésen az a szerzői jogi vita, ami korábban a Kudlik Júliát és Vitray Tamást is tartalmazó régi fotók letörlésével fenyegetett.

Az állami média felszólítólevelet küldött a vizuális értékmentésekkel foglalkozó Fortepannak, hogy tüntessen el bizonyos képeket az archívumából, mivel ezekre nem rendelkezik jogosultsággal.

Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója szerint azért kell az 58 millió forintos saját autómosó a médiavállalatnak, hogy biztosítani lehessen a „közmédiától elvárható kulturált” megjelenést. Eközben Tóth Bertalan MSZP-s frakcióvezető kikérte, mennyiért mossák a minisztérium autókat.