
Meghalt az Önök kérték! műsorvezetője, Bényi Ildikó
Közel 30 éven át láthatták őt a nézők a tévéképernyőn. Néhány nappal az 55. születésnapja után érte őt a halál.

Közel 30 éven át láthatták őt a nézők a tévéképernyőn. Néhány nappal az 55. születésnapja után érte őt a halál.

Az NMHH Médiatanácsa újabb eljárást indított a Rádió 1 Balázsék című műsorának egyik adása miatt: a műsorvezetők a cukorbetegséggel élőket érintő megjegyzéseket tettek. Emellett több médiaszolgáltató is vizsgálat alá került: az M1, az M4, a HírTV és az ATV esetében a reklámok hangerejét kifogásolják. Az HBO Max egy túl enyhe korhatár-besorolás miatt figyelmeztetést kapott a cseh társhatóságtól. A Médiatanács ezen a héten műsorkészítési támogatásokról és több más médiaszolgáltatási ügyben is döntött.

Az MTI és több kormányközeli lap hétfő reggelig sem számolt be a pápai időközi választás vasárnap este kihirdetett végeredményéről.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság bejelentette, hogy az NMHH Médiatanácsa a héten eljárást indított az M3-at működtető Duna Médiaszolgáltató ellen. Ugyancsak eljárást kezdeményeztek a Miskolc Televízió üzemeltetője, a MIKOM ellen. A testület bepanaszolja az AMC Networks médiavállalatot Csehországban. Döntöttek a Rádióállandó2024 pályázat pénzek kifizetéséről is.

A közmédia a magyar színház- és filmművészet meghatározó alakja, a 90 éves korában elhunyt Harkányi Endre életműve előtt tiszteleg. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes- és kiváló művész életművét február 24-én és 26-án különleges műsorokkal idézi meg.

Bodoky Tamás, az Átlátszó főszerkesztője szerint Magyar Péter félrevezette a nyilvánosságot, amikor azt állította, hogy többször is kiállt a tényfeltáró műhely mellett. A szerkesztőség szerint ennek épp az ellenkezője igaz: Magyar nemcsak elutasította az interjúmegkereséseiket, hanem a Vadhajtásokhoz hasonlította őket. Az ügyben lapunk megkereste a Tisza Párt sajtóosztályát.

A Fővárosi Törvényszék első fokú, egyelőre nem jogerős ítélete szerint hazudott az Origo és az M1 nemzeti hírcsatorna a Kispolgár gyermekújság alapítójával, Tóta W. Árpáddal kapcsolatban, amikor azt állították, hogy „Gyurcsány kedvenc propagandistája szado-mazo szexet népszerűsít gyerekeknek”. Nyilatkozott lapunknak a publicista.

Új minisorozattal egészül ki a 2007 óta látható, a magyar gasztronómia világának értékeit bemutató Ízőrzők című műsor. A február 3-tól hétköznap délutánonként a Duna tévécsatornán jelentkező Egy csipetnyi Ízőrzők hazánk különböző településeire látogatva hagyományos recepteket mutat be rövid epizódokban.

Nagy József, a 24.hu riportere a vérplazmaadás kegyetlen valóságát bemutató cikke és Diós Judit, a Kossuth Rádió Vendég a háznál című műsorának életvédelemről szóló riportja nyerte az idei Média a Családért díjat, míg a külhoni győzteseknek járó elismerést az otthonszülésről írt riportjával Gruik Zsuzsa, a vajdasági Magyar Szó újságírója nyerte el.

Az állami M1 hírcsatornán több alkalommal és több műsorvezető is azt állította az elmúlt napokban, hogy a távozó amerikai nagykövet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren csodálatosnak értékelte a saját magyarországi tevékenységét. Egy, éppen az M1 által készített videó alapján azonban kiderül, hogy valójában egyáltalán nem ez hangzott el Pressmantől a repülőtéren és egy médiamanipulációról, hamisításról van szó.