
Plusz egy adásban válogat A Dal
A közmédia dalversenye idén berlini stúdiózást ad ajándékba a győztesnek.
A közmédia dalversenye idén berlini stúdiózást ad ajándékba a győztesnek.
A közmédia korábbi verbális verőembere Prágából jelentkezett be a kormánypárti csatornán.
A barátság és együttműködés évszázada mottó alatt műsorcserére is sor kerül a török közmédia és a magyar MTVA között.
Nem örökre maradna így, de az új lengyel kormány szerint a médiaszolgáltató ebben a formájában nem érdemli meg, hogy közpénzből finanszírozzák.
Érdekes választ adott az állami médiaszolgáltató Hadházy Ákos országgyűlési képviselő beadványára, amikor a Duna Médiaszolgáltató által működtetett M1 tévécsatorna kiegyensúlyozatlanságát tette szóvá egy konkrét esetben. Az állami médiavállalat vezetése szerint, aki más véleményeket is meg akar ismerni, mint ami a műsorban elhangzik, annak rendelkezésére áll az internet. A Médiatanács sem tett semmit.
Egy osztrák újságíró lejáratásában vett részt, most az állami médiaszolgáltató megjutalmazta Meszes Boglárkát, persze hivatalosan nem ezért. Egy másik díjat egy III/III-as volt ügynök vett át az állami médiavállalattól az általa képviselt szervezet nevében.
Egy elemzés végigment az új EU-s médiaszabályozás (az EMFA) pontjain és megnézte, hogyan érintheti ez a fideszes propaganda működését. Ez alapján aligha van mitől tartania a Fidesznek a kormányzati propaganda gördülékeny terjesztése szempontjából. Az elemzés szerint legfeljebb egy ponton okozhatna kellemetlenséget az EMFA néven emlegetett uniós törvény szövege, de még az sem igazán valós veszély.
Nem hajlandó közölni egy Orbán Viktort is érintő, a Momentum által kiadott közleményt az állami hírügynökség.
A köztévé megint manipulálta a független országgyűlési képviselőt érintő egyik riportját, Hadházy Ákos kiakadt.
13 év Fidesz-kormányzás alatt duplájára nőtt az MTVA-nak juttatott összeg.