hírügynökség

bíróság, igazságszolgáltatás, bíró

Köteles finanszírozni az állam az állami hírügynökséget a szlovén legfelsőbb bíróság szerint

A szlovén legfelsőbb bíróság felfüggesztette hétfőn a közigazgatási bíróság azon döntését, amely helyt adott a szlovén állami hírügynökség (STA) kérelmének, hogy helyezze hatályon kívül az STA finanszírozására vonatkozó kormányrendeletet, ugyanakkor kijelentette: az államnak kötelessége – az állami hírügynökség üzleti tervével összhangban – finanszírozni az STA-t 2021-ben.

Merényi Miklós újságíró, a helyben.hu tulajdonosa, a DK-s Niedermüller Péter volt kabinetvezetője

Indul a Helyben.hu, Niedermüller Péter DK-s polgármester volt kabinetvezetőjének, a Figyelő és az MTV Híradó egykori főszerkesztőjének új hírügynöksége

A Media1 megtudta, hogy Merényi Miklós újságíró, a Figyelő és a Magyar Televízió Híradójának egykori főszerkesztője, Niedermüller Péter DK-s polgármester volt kabinetvezetője, egykori római nagykövet a tulajdonosa annak az új hírügynökségnek, amelyet a Népszava még korábban a hírügynökség nevének említése nélkül tervezett „ellen-MTI-ként” emlegetett. Lapunknak Merényi azt mondta, szerinte túlzás ellen-MTI-ként beszélni a napokon belül élesben is elinduló helyben.hu projektről, majd elmondta, miért.

MTI

Nem vizsgálja a Médiatanács az MTI-s „fotócenzúrát”

Hiába érkezett bejelentés Ujhelyi Istvántól a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsához, amiért a Magyar Távirati Iroda úgy közölt fotókat a Velencei Filmfesztiválon díjazott magyar alkotókról, hogy nem látszódott a képeken, hogy ők Free SZFE feliratú pólóban jelentek meg.

A DK akciója az MTI előtt, cenzorok táblával, 2019. február 16-án. Fotó: DK Facebook

Hírügynökséget hoznának létre Márki-Zayék

Egy kormánytól független hírügynökség, egy ellenzéki MTI gondolatáról nyilatkozott Hódmezővásárhely polgármestere, aki ugyanakkor elvetette azt a gondolatot, amit korábban a Nyomtass te is! mozgalom és a MÚOSZ dobott be, hogy az ellenzéki városok hozzanak létre közös pénzalapot a sajtó támogatására.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások