
Helyreigazítást közölt Hadházy Ákosról a Ripost
A kormányzati bulvárlap a képviselő hobbijáról hazudott még 2018-ban.

A kormányzati bulvárlap a képviselő hobbijáról hazudott még 2018-ban.

A Media1 megtudta, hogy Hadházy Ákos számára kedvező ítéletet hozott a Fővárosi Törvényszék elsőfokon az ATV által Hadházy Ákos ellen indított személyiségi jogi perben. A televíziós társaság az ellenzéki politikust egy Facebook-videója és annak kísérőszövege miatt perelte, vitatva azok valóságtartalmát. Az ATV milliós sérelemdíjat és bocsánatkérést követelt a képviselőtől, valamint az ominózus tartalom végérvényes eltávolítását, de a Fővárosi Törvényszék nem adott igazat a televíziónak. A Media1 érdeklődésére a televízió közölte, továbbra is teljesen biztosak az igazukban és hangsúlyozzák, hogy a bíróság nem a politikus állításait minősítette valósnak, hanem véleménynek és következtetésnek minősítette azokat. Fellebbezni fognak.

Az ellenzéki képviselő szerint a miniszterelnök angol nyelvű internetes oldala túl sokba került, és nem annyi ideig működött, ameddig a szerződéses vállalás szerint kellett volna.

A lap nem volt hajlandó a helyreigazítási kérelemnek eleget tenni, ezért perel Filemon Mihály.

Az oknyomozó portál megkereséseit figyelmen kívül hagyta, ám a nyírmártonfalvai lombkoronasétányról szóló cikkük megjelenése után jogi képviselője útján most helyreigazítási kérelmet küldött Filemon Mihály polgármester a lapnak.

Videókon mutatjuk az események alakulását, így azt is, amint a képviselővel szemben a rendőrök intézkednek és a honatya beveri a fejét, majd a sajtószabadságért is demonstráló független országgyűlési képviselő feje vérezni kezd.

Szerda reggel ismét kordont bontott a Momentum képviselőcsoportja és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Miniszterelnöki Kormányiroda Karmelita kolostorbeli (Várszínház) épülete előtt.

Hadházy szerint „szörnyű áthallásokra ad ez lehetőséget”. Az MTVA szerint nem cenzúra történt, de bocsánatot kér a történekért.

Elmarasztalta a bíróság a PestiSrácokat, a 888-at, a Ripostot, a vármegyei Nool.hu-t, az Sonline-t, a Kisalföld.hu-t, a Feol.hu-t, a Szoljon.hu-t, a Kemma.hu-t, a Borsonline.hu-t, a baon.hu-t és a beol.hu-t, illetve ezek kiadóit, amiért úgy illették súlyos rágalmakkal a független országgyűlési képviselőt, hogy a megjelent állítások hazugságok voltak.

A televízió szerint az országgyűlési képviselő súlyosan valótlan dolgokat állított az ATV-ről és annak tulajdonosáról, Németh Sándorról egy tavalyi Facebook-videóban. Azt kéri a médiavállalat a Fővárosi Törvényszéken indított keresetében, hogy tegyen közzé egy bocsánatkérést a politikus, amelyben elismeri, hogy nem az igazat állította videójában, valamint jó hírnév megsértése miatt fizessen meg 1 millió forint sérelemdíjat.