gyűlöletkeltő tartalmak

Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője a HírTV vendégeként

Kétnapos késéssel újként tálalva írta meg az Index az egyszer már megjelent információt, hogy Bencsik András miatt megbüntették HírTV-t, ráadásul a bírságot komolynak nevezte

Egy melegeknek szóló lap értesüléseként szemlézték le szombaton a Médiatanács közleményét, ami az MTI hírszolgáltatásában és mások mellett portálunkon is már csütörtökön azonnal megjelent. Sőt mint utóbb kiderült, egyszer már az Index is megírta két nappal korábban, de valószínűleg erre nem emlékezett szombaton a portál.

Meta, a Facebook, az Instagram és a WhatsApp anyavállalata.

150 milliárd dollárra perlik menekültek a Facebook anyavállalatát

Az Egyesült Királyságba és az Egyesült Államokba menekült rohingyák egy csoportja keresetet nyújtott be a Facebook anyavállalata, a Meta ellen, ugyanis állításuk szerint a közösségi oldal nem tett semmit azért, hogy az ellenük zajló gyűlöletbeszédet korlátozzák.

A Dunántúli Napló címlapja

Szélsőségesen homofób cikk a kormánypárti Dunántúli Naplóban – válaszolt rá a Szabad Pécs

Egy cikkben a meleg érdekvédelmi szervezeteket „homoszexualitást propagáló szervezeteknek” nevezték, majd a kapcsolódó publicisztikában Fülöp Zoltán főszerkesztő a legszélsőségesebb homofóbokra jellemző tézist fejtegetett. A Szabad Pécs „Fasiszta uszítók, ne aggódjatok! Bizonyos emberekre mindig van piaci igény” címmel reagált a történtekre.

A Fidesz reklámja a Youtube-on

A médiahatóság előtt tiltakozott a Momentum két politikusa a gyerekmesék előtt és közben látható Fidesz-reklámok kapcsán

A Momentumnak nem tetszik, hogy a Fidesz szabadon közzéteheti politikai reklámjait a gyerekeknek szóló mesék előtt és közben, ugyanis bár sok szülő panaszkodott a gyalázkodó politikai reklámok miatt, és bejelentést is tett a párt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál, az NMHH a bejelentés ellenére nem lép fel a jelenség ellen, mert ez az ügy szerinte nem rá tartozik.

facebook

Bírságot kapott a Facebook

Kétmillió eurós bírságot szabott ki Németország a Facebookra. A bírság oka, hogy az internetes vállalat nem nyújtott teljes képet arról, hogy mennyi bejelentés érkezik a céghez jogsértő, gyűlöletkeltő tartalmakról.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások