
Négy év alatt, még a NER idején 60 milliós MISZJE-díjazást kapott és 7,2 milliós MMA-ösztöndíjat nyert az FKT-jelölt Kollár Árpád – az őt jelölő Tiszatáj Alapítvány 120 milliós NKA-támogatásban részesült
A Media1 által megtalált és áttanulmányozott nyilvános jelentések szerint Kollár Árpád 2022 és 2025 között, a NER időszakában több mint bruttó millió forint díjazást kapott az általa vezetett MISZJE-től, emellett elnyerte az MMA hároméves, összesen 7,2 millió forintos ösztöndíját is. Az általunk áttekintett kormányzati adatokból az is kiderült, hogy az őt a Független Közmédia Testületbe jelölő Tiszatáj Alapítvány öt év alatt 120,547 millió forint NKA-támogatásban részesült. Az ügyben két dokumentált személyi átfedés is van: a Kollárt kiválasztó Közszolgálati Tanács tagjai közül Erős Kinga és Győrffy Ákos is tagja annak az NKA Anyanyelvi Kultúra Kollégiumának, amelyben Kollár szintén helyet foglal. Erős egyúttal annak a Magyar Írószövetségnek az elnöke, amelynek Győrffy és Kollár is választmányi tagja, Győrffy pedig a MISZJE által szervezett PesText egyik pályázatának zsűrijében is részt vett. Az NKA megerősítette, hogy a MISZJE támogatásának elbírálásakor Kollár és Erős összeférhetetlenséget jelentett be, és egyikük sem vett részt a döntésben. Győrffyt az NKA válasza nem említette a kizárt kurátorok között, de a közölt szavazatszámokból nem állapítható meg, hogy jelen volt-e vagy szavazott-e. A Közszolgálati Tanács videófelvétele alapján Erős és Győrffy is jelen volt az FKT-jelöltek meghallgatásán, a nyilvános forrásokból azonban nem állapítható meg, hogy részt vettek-e a Kollárról szóló későbbi titkos szavazásban, illetve miként kezelték dokumentált kapcsolataikat. Kollár több pénzügyi, szakmai és kapcsolati kérdésünkre sem adott érdemi választ.



