frekvenciadíj

médiaszolgáltatási díj

A háborús veszélyhelyzet visszavonása miatt újra fizetniük kell a tévéknek és rádióknak, miközben a Médiatanács támogatási pályázatainak késlekedése miatt több médiaszolgáltató már amúgy is nagy bajban van

Lapunk megtudta, hogy a háborús veszélyhelyzet visszavonása miatt ismét médiaszolgáltatási díjat kell fizetniük az elektronikus médiaszolgáltatóknak. A helyi tévék és rádiók ezt most komoly kihívásként fogadták, helyzetüket ráadásul tovább nehezíti, hogy a még a Fidesz által megválasztott Médiatanács az eddig rendszeres támogatási pályázatokat idén még mindig nem indította el, így több rádiónak és tévének már a rezsi kifizetése is problémát okoz.

Rádió stúdió.

Mégsem kell fizetniük a tévéknek és rádióknak

A Media1-nek nyilatkozó szakértő szerint félreértette a helyzetet a HVG, a keddi kormányrendelet nem az idei médiaszolgáltatási díjfizetési mentességet törölte el azonnali hatállyal.

mikrofon

Mindenki bojkottálta a Médiatanács békéscsabai kereskedelmi rádiós frekvenciapályázatát

A Media1 információi szerint elmaradt a nagy érdeklődés, sőt végül egyetlen szereplő sem nyújtott be ajánlatot hétfőn a Békéscsaba 98,4 MHz kereskedelmi rádiós frekvencia hasznosítására kiírt pályázat beadási határidejének napján, mivel az NMHH Médiatanácsa olyan magas (és ráadásul az infláció mértékével folyamatosan tovább növekvő) éves díjat kért volna a viharsarki várost lefedő helyi frekvenciáért, hogy az összeget az iparág szereplői kitermelhetetlennek találták a jelen gazdasági környezetben.

Retro Rádió

A Fidesz-közeli Retro Rádió fizetési haladékot kért

A Médiatanács e heti összefoglalója erről az engedményről inkább hallgatott, de a Media1 érdeklődésére végül néhány részletet is elárult a médiahatóság. A testület egyébként meghosszabbította két rádió médiaszolgáltatási jogosultságát.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások