érdekképviselet

Kéry Ferenc, a Magyar Kommunikációs Szövetség (MKSZ) leköszönő elnöke és Pintér Zoltán, a szervezet új elnöke

Vége egy korszaknak: 26 év után leköszön Kéry Ferenc, a Magyar Kommunikációs Szövetség elnöke

A Media1 megtudta, hogy Kéry Ferenc, a Magyar Kommunikációs Szövetség (MKSZ) elnöke úgy döntött, több mint negyed évszázadnyi szolgálat után nyugdíjba vonul a szakmai szervezet éléről. Az MKSZ vasárnap esti, Keszthelyen megtartott tisztújító közgyűlésén már meg is választották a szervezet új elnökét és egy másik változás is történt az elnökségben.

börtön

Portik és Roháč után újabb börtöninterjút tiltottak meg az Átlátszónak

E cikk írója egy, országos médiaérdeklődést kiváltó gazdasági bűncselekmény miatt interjút készített volna az Átlátszó oknyomozó portál számára egy előzetesben lévő volt szakszervezeti vezetővel, az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) volt elnökségi tagjával, Sz. Istvánnal, de ez is meghiúsult: a BVOP válasza szerint a rendelkezési jog gyakorlója ezt megakadályozta, de azt nem árulták el, hogy pontosan ki hozta meg a döntést. Cikkünkből az is kiderül: tavaly több mint háromszor annyi börtöninterjút tiltottak meg, mint 2022-ben, idén pedig már az év első két hónapjában több engedélykérelmet tagadtak meg, mint tavalyelőtt. Bizonyos interjúkat nem a BVOP tiltott meg – ám az nem derül ki sem az általuk küldött statisztikából, sem a konkrét interjúra vonatkozó kérdésünkből, hogy ha bizonyos ügyekben nem ők döntöttek erről, akkor pontosan ki. Jelen hírünk élesítése után a BVOP egyébként újfent csak annyit közölt, hogy a rendelkezési jogok gyakorlója tette ezt.

Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője, az Ecommerce Hungary elnökségi tagja

Szigetvári József reméli, sikerül egy szervezetben tartani az internetes kereskedőket, pontosította Nagy Sándor szavait

Az Ecommerce Hungary elnökségi tagja a Media1-nek azt mondta, reméli, erős és hatásos maradhat a 2005 óta működő Ecommerce Hungary nevű internetes szakmai szervezet, és végül nem kerül sor a szakadásra. Szigetvári József pontosította Nagy Sándor, az Ecommerce Hungary leköszönő elnökének néhány nappal ezelőtti szavait, amelyben arról beszélt, miért van szükség új szakmai egyesületre.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások