eljárás

Orbán Viktor kampányfilmje az M1 Híradóban

Eljárást indít a Médiatanács az M1 Híradó ellen a választások tisztességtelen befolyásolása miatt

Az NMHH Médiatanácsa július 16-i ülésén több médiaszolgáltató, köztük a Mészáros Lőrinc-közeli Rádió 1 üzemeltetője, valamint a TV2 Média Csoport ellen is eljárás megindításáról döntött különféle ügyekben. Ugyancsak eljárást indítanak a Duna Médiaszolgáltató, azaz a közmédia ellen. Utóbbi ellen azért, mert mint azt a Media1 megírta, a választási kampány idején több alkalommal a Fidesz politikai kampányfilmjeit sugározta az M1 Híradó riportnak álcázva. A bejelentést hónapokkal ezelőtt tettük a hatóságnál, de csak most mozdult meg a testület.

Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ)

„El a kezekkel a független sajtótól!” – Tiltakozik a MÚOSZ

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) állásfoglalásban tiltakozik az ellen, hogy a demokratikus alapelvekkel összeegyeztethetetlen szuverenitásvédelmi törvény alapján működő Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálatot indított az Átlátszó oknyomozó portál ellen.

eMAG.

Újabb eljárást indít a GVH az eMAG ellen

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az Extreme Digital-eMAG Korlátolt Felelősségű Társasággal (eMAG) szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.

A TV2 épületének bejárata a Róna utcában Budapest. Fotó: Ladányi András, Media1

Eljárást indít a TV2 ellen a Médiatanács

Termékelhelyezései és korhatár-besorolási problémákat talált a Médiatanács a TV2-nél. Egy szolnoki rádiónál is aggályos dologra bukkant a hatóság.

Temu

Eljárást indított a Temu ellen a GVH

Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Temu online piactér európai működtetőjével, a Whaleco Technology Limiteddel szemben a fogyasztókkal szemben tanúsított tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt

Az NMHH Médiatanácsa

A Médiatanács újabb eljárást indít a Balázsék című műsor miatt

Itt az összefoglaló az NMHH Médiatanácsának heti üléséről, ahol a Rádió 1 Balázsék című műsorának két ügyével, valamint az RTL egyik műsorával foglalkoztak, de jutott idő rádiós és tévés műsorok támogatási pályázati programjára és néhányan egyéb ügyre is.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások