
Díjat kapott Jandó Zoltán, a G7 újságírója
Különdíjban részesült a Növekedés.hu, a Telex és a Magyar Narancs egy-egy újságírója is.
Különdíjban részesült a Növekedés.hu, a Telex és a Magyar Narancs egy-egy újságírója is.
A Paprika Studios és az RTL Magyarország 2022-ben is meghirdeti Kelet-Közép-Európa legnépszerűbb nemzetközi televíziós pitchfórum – sorozatötlet pályázatát, a Hypewritert. Az immár negyedik alkalommal megvalósuló verseny célja, hogy felkutassa a legeredetibb, vadonatúj tévésorozat-ötleteket és tehetséges alkotóikat. A győztes díja 10.000 euró, valamint pályaművéből először forgatókönyvet készítenek, majd sor kerül ez alapján egy pilot epizód leforgatására, amely az RTL Magyarország jóvoltából nagyközönség elé is kerül. Kiderült az is, hogy Enyedi Ildikó rendezi a tavalyi győztes pályázatból készült pilotot.
Az eseményen számos kategóriában díjazzák a hazai filmes alkotásokat, ám a Gyurcsány-ellenes fikciós film egyikben sem került be a legjobb öt közé.
Marina Ovszjannyikova kapta az Európa Tanács Vaclav Havel-díját.
Szemere Bertalan közéleti díjjal ismerték el Miskolc város napján Budai Gábort, a Miskolc Városi Televízió szerkesztő-műsorvezetőjét.
A bátorságukat, a kitartásukat és az elkötelezettségüket hangsúlyozva ismerték el az ukrán média munkatársait.
Idén a MÚOSZ Kül- és Biztonságpolitikai Szakosztálya az Európánkért elnevezésű díjjal Ljubov Nepop budapesti ukrán nagykövet tevékenységét, valamint Forgács Imre és N. Vadász Zsuzsa újságírói teljesítményét részesítette elismerésben.
Pápai Gábor, a Népszava karikaturistája és az ukrán Vlagyimir Kazanevszkij kapta idén a Kofi Annan Bátorság a karikatúrában díjat.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tegnap, hétfőn tartotta a 195. közgyűlését; azt megelőzőe adták át az elismerést.
A 20 ezer eurós pénzjutalommal járó díjat az uniós alapértékeket képviselő és védő, kivételes újságírói munka elismerésére alapították, és a pokolgépes merényletben elhunyt máltai újságírónőről nevezték el.