
Bejelentették az InStyle Men Of The Year jelöltjeit
A közönségszavazatok alapján nyolc kategóriában díjazzák majd többek között a self-made férfiakat, az ikonokat, a példaképeket és az álomépítőket.

A közönségszavazatok alapján nyolc kategóriában díjazzák majd többek között a self-made férfiakat, az ikonokat, a példaképeket és az álomépítőket.

A koronavírus-fertőzés kezeléséről és egy étrend-kiegészítőről szóló tudományos cikkét díjazták.

Hat, 30 év alatti fiatal vehetett át elismerést a Junior Prima Díj magyar ismeretterjesztés és média kategóriájában szerdán Budapesten.

A Telex munkatársa, Vincze Barbara nyerte idén az Antistigma-díjat.

Szakmai partnerei körében, a Szépművészeti Múzeumban ünnepelte harmincéves hazai működését a Ringier Hungary médiavállat pénteki rendezvényén, ahol többek között sor került a hagyományteremtő szándékkal idén alapított Ringier Közös Nevező díj átadására is.

Az Adriana katasztrófáját kivizsgáló oknyomozóké az Európai Parlament idei újságírói díja.

A stílusmagazin magyar kiadása másodszor rendezett díjátadó gálát, ahol ezúttal kilenc kategóriában hirdették ki a közönségszavazatok alapján a győzteseket.

Végeredményt hirdettek kedden a Hypewriter, nemzetközi sorozatötlet-pályázat záró eseményén. Az Ana Bižić, Alexandra Dubovska, Jan Maxa, Kolosi Péter és Trunkó Bence alkotta zsűri döntése alapján három pályázat, a Be Happy, or Else, az Elders és a Small Time Justice megosztva nyerte el a Hypewriter 10 ezer eurós fődíját.

Idén 19. alkalommal adták át a Hégető Honorka-díjat, amire a szervezők tájékoztatása szerint rekordszámú, 78 pályázat érkezett, melyek közül a zsűri négy videós és egy fotós alkotást díjazott, továbbá a Yettel különdíjjal ismert el egy videós alkotást.

Idén több mint 15 ezer közönségszavazat érkezett a vasárnap zárult tárlat plakátjaira.