fbpx

Belmondo zenekar

BRFK, rendőrség

Rendőrségi feljelentést tett a Bayer Zsolt által agyonveréssel fenyegetett Czutor Zoltán, a Belmondo zenekar tagja ismeretlen tettes ellen

Czutor Zoltán zenész állítása szerint sorozatosan fenyegető üzeneteket kap, amióta a PestiSrácok című kormányközeli revolvermédium, illetve egy ott publikáló egykori kurucinfós szerző, Varga-Bíró Tamás – Czutor szavainak kiforgatásával, a valóságot más színben feltüntetve – azt állította, hogy a zenész bűncselekmény (akasztások) elkövetésére készül, Bayer Zsolt jobboldali publicista pedig kilátásba helyezte a zenész agyonverését.

Bayer Zsolt a HírTV-ben

Rendőrségi feljelentést fontolgat Bayer Zsolt ellen a fideszes publicista által veréssel megfenyegetett Czutor Zoltán, a Belmondo zenekar tagja

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyik kiszolgálómédiuma, a PestiSrácok karaktergyilkosságot indított a hétvégén több ember ellen. Ebben a kormányközeli honlap segítője az egykori kuruc.infós Varga-Bíró Tamás, aki pár éve a holokauszttagadós botrányai után még sajnálkozva megígérte, hogy egy időre elvonul a közéletből, de aztán valahogy mégis hamar rehabilitálta a PestiSrácok. Hétvégi cikke óta beszállt Bayer Zsolt Fidesz-kedvenc publicista is: nyilvánosan írásba adta, hogy azon gondolkodik, agyonveri a PestiSrácok cikkében szerepeltetett zenészt, Czutor Zoltánt. Mi történt valójában és miért fontolgat büntetőfeljelentést a Belmondo zenekar tagja?