
Távozik Dénes Balázs, a kormánykritikus Liberties alapítója
Dénes Balázs leköszön az általa 2017-ben alapított és azóta vezetett, Berlinben működő Civil Liberties Union for Europe (Liberties) nevű NGO éléről – értesült a Media1.

Dénes Balázs leköszön az általa 2017-ben alapított és azóta vezetett, Berlinben működő Civil Liberties Union for Europe (Liberties) nevű NGO éléről – értesült a Media1.

Jelentős változás a hazai e-kereskedelmi, csomagautomatás piacon: a Media1 információi szerint távozik a FoxPost Magyarország éléről Bengyel Ádám vezérigazgató és Lányfalvi Péter kereskedelmi igazgató. Mindketten társalapítói voltak a cégnek.

Egymilliárd forintból vállalkozói akadémiát indít a Docler cégcsoport tulajdonosa, Gattyán György. Az üzletember tájékoztatása szerint azzal a céllal indítja el legújabb ötletét, hogy abból olyan új hungarikumok szülessenek, amelyre az egész ország büszke lehet majd.

Gyarmati József 33 évig volt a vajdasági Magyar Szó újságírója és szerkesztője.

A szakmában sokak által csak Pepeként emlegetett, a legmeghatározóbbak közé tartozó információbiztonsági szakember rövid, súlyos betegség után hunyt el.

Meghalt csütörtökön Rák József Balázs Béla-díjas és Kovács László-Zsigmond Vilmos életműdíjas magyar operatőr-rendező, a Magyar Operatőrök Társaságának alapító tagja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a HSC Stábiskola oktatója – tájékoztatta a Magyar Operatőrök Társasága az MTI-t pénteken.

Lukácsházi Győzőt életének 69. évében érte a halál.

Életének 73. évében érte őt a halál.

Az Irodalomtudomány című folyóirat alapítója 85 éves volt.

Bejelentették az utódját is.