Facebook

Megtilthatják a Facebooknak a magyarországi adatkezelést, ha nem tesznek le garanciákat Zuckerbergék

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint, ha a Facebook nem tud garanciát vállalni, hogy nem továbbítja harmadik félnek az általa rögzített hangfájlokat, akkor az EU adatvédelmi rendelete alapján Magyarország meg fogja tiltani területén az adatkezelést.

Mint arról tegnap a Media1-en már beszámoltunk, felvételeket készített a Facebook a felhasználóinak telefonján lévő mobilapplikáció segítségével.

A Bloomberg hírügynökség jelentése szerint a felvételeket mesterséges intelligencia segítségével számítógépek alakították át írott szöveggé. A Facebook ezután alvállalkozók százainak fizetett azért, hogy a leiratok pontosságát ellenőrizzék, amihez meg kellett hallgatniuk az anonimizált felvételeket. Az eset miatt a felhasználói utáni kémkedéssel vádolják a közösségi médiás céget.

A Facebook szóvivője is elismerte kedden, hogy hangfelvételek készültek a Facebook-alkalmazás segítségével. A cég szóvivője hozzátette, hogy már legalább egy hete nem folytatja a tevékenységet a vállalat, illetve azt hangsúlyozta, hogy a felvételek a felhasználók engedélyével készültek.

Az ügyben az ír adatvédelmi hatóság már vizsgálódik.

A magyar adatvédelmi hatóság is beszáll a vizsgálódásba

A tegnapi hírekre reagálva az MTI-n keresztül közleményt adott ki csütörtökön Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke. Péterfalvi közölte: a Facebooknak írásbeli garanciát kell adnia arra, hogy nem adja ki a felhasználók beszélgetéseit harmadik félnek. Ha ez nem történik meg, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) ideiglenes intézkedésként megtiltja az adatok kiadását – mondta a NAIH elnöke.

Péterfalvi Attila azt közölte az MTI-vel, hogy a NAIH méltányolja, hogy a Facebook felfüggesztette a hanganyagok elemzését, ugyanakkor írásbeli garanciát várnak a cégtől, hogy nem továbbítja harmadik félnek a beszélgetések hanganyagát. A NAIH elnöke azt is mondta, hogy bár a Facebook európai központja Írországban van, és ezért az ír adatvédelmi hatóság már vizsgálja az ügyet, de abban a magyar adatvédelmi hatóság is részt kíván venni.

A NAIH elnöke hozzátette: ha a hatóság úgy ítéli meg, hogy a Facebook által vállalt garanciák nem biztosítanak kellő védelmet, a NAIH élni fog a GDPR-ban, az EU adatvédelmi rendeletében rögzített hatáskörével, és Magyarország területén meg fogja tiltani az adatkezelést, azaz a beszélgetések kiadását.

Péterfalvi Attila jelezte: a magyar hatósághoz egyébként még nem érkezett panaszbeadvány az ügyben.

Néhány napja a magyar igazságügyi miniszter cenzúrával vádolta meg a Facebookot. Varga Judit azt is bejelentette, hogy a Facebook szabályozására munkacsoport alakul az Igazságügyi Minisztériumban.

Fotó: freestocks.org / Pexels

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások