
Új rekord született.
Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) és a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) kodifikációs bizottsága az elmúlt két évben széleskörű szakmai egyeztetés keretében, mintegy 24 szervezet javaslatainak összehangolásával több mint 30 ülés alkalmával aktualizálta a Magyar Reklámetikai Kódexet – írja a szervezet a Media1-hez eljuttatott közleményében.
A Whitereport legújabb kutatási adatai szerint belső szerkezeti válság alakul ki a hazai médiapiacon.
A DIGI számára kedvezőtlen ítéletet hozott az Európai Unió Bírósága a napokban a DIGI kontra NAIH (Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság) perben, így nem tudja elkerülni a 100 millió forintos adatvédelmi bírságát.
Bár nemrég egy, az amerikai tőzsdefelügyeletnek leadott vállalati jelentésben a Meta belengette az Európából történő kivonulását arra az esetre, ha nem kap lehetőséget arra, hogy az európai felhasználók adatait amerikai szerverekre továbbítsa, valamint azokon tárolja és dolgozza fel, amit egyes politikusok zsarolásként értékeltek, most a vállalat európai vezetője blogbejegyzést is írt az ügyről, amiben azt hangsúlyozza, hogy nincs szó zsarolásról.
Egész Európában leállhat a Facebook és az Instagram, ha a Meta nem kap lehetőséget arra, hogy az európai felhasználók adatait amerikai szerverekre továbbítsa, valamint azokon tárolja és dolgozza fel.
Az elmúlt évtizedben dinamikusan bővült az e-kereskedelem részaránya Magyarországon; 2019-ről 2020-ra például már 35 százalékkal. Az online értékesítések jelentős növekedéséhez hozzájárultak a pandémia következtében átalakuló fogyasztói szokások – bár ezen a téren visszarendeződés is megfigyelhető volt. Az Állami Számvevőszék elemzői egy nemrég megjelent elemzésben arra hívják fel a figyelmet, hogy szükség van a vásárlói tudatosság erősítésére annak érdekében, hogy az interneten történő vásárlások során az emberek felelős, adataik megfelelő védelmét is biztosító döntéseket hozzanak.
A hatóság szerint személyes információkat osztottak meg a hirdetőkkel jogosulatlanul, ami sérti az uniós adatvédelmi rendeletet, a GDPR-t.
A népszerű közösségi platform európai leányvállalatát akár éves betételének 4 százalékát elérő összegre is büntethetik.
A cég szóvivője szerint a kiszabott 225 millió eurós büntetés teljesen aránytalan.
Copyright © 2019-2023 All rights reserved / Minden jog fenntartva. Media1 Digitális Média Kft.
v 1.96.2023.04.04.1313
Az oldal reCAPTCHA-t használ. Adatvédelmi elvek és használati feltételek szerint.