Nagy sajtóvisszhangja volt a múlt héten, hogy a VOLT Fesztiválon a fellépések közötti holtidőkben rendszeresen Orbán Viktor miniszterelnök 1989-ben, Nagy Imre és társainak újratemetésén elhangzott beszéde volt látható-hallható a kivetítőkön, sőt egy előadó, NoáR a fellépését is lemondta emiatt, mivel úgy érezte, nincs helye propagandának a rendezvényen. (A Media1 helyszíni riportban kérdezte a fesztivál különböző korú vendégeit arról, hogyan fogadták a videót.)
A fesztivált szervező Sziget Zrt. vezetője, Kádár Tamás a múlt héten az ügy kapcsán azt nyilatkozta a hvg.hu-nak, hogy a videót a Terror Háza Múzeummal kötött együttműködés keretében vetítették, és előre jelezte, hogy az a Balaton Sound fesztiválon is látható lesz.
Ehhez képest megnyitott a fesztivál, és ez végül mégsem így lett. Erről már az Index számolt be.
Vető Viktória, a Sziget Zrt. szóvivője nyilatkozott az Indexnek. Azt mondta, elkészült a kisfilm második része, és ebben végül Orbán Viktor helyett Kozma Imre atya szerepel. Vagyis nem is adják többet a jelenlegi miniszterelnök beszédét, már a Soundon sem.
A Sziget Zrt. eközben elnézést kért valakitől, aki reklamáló levelet írt a VOLT szervezőinek, amiért a múlt heti fesztiválnak részese volt az Orbán-videó, egyúttal megnyugtatták, hogy a Szigeten már nem fogják vetíteni:
„A Sziget esetében Orbán Viktor távol marad a kivetítőtől – elnézését kérjük, ha megbántottuk a VOLT fesztivál programjával.”
A Balaton Sound tegnap nyitotta meg kapuit. Az előadók listáján olyan nevek szerepelnek mint Sean Paul, Desiigner, Denzel Curry, Ski Mask the Slump God, Saweetie, MadeinTYO, Yxng Bane illetve a Buddy. Fellép KSHMR, élő produkcióval érkezik Sam Feldt és fellép Valentino Khan Griffyn valamint Jay Pryor.
A műfaji változatosság jegyében közzétett névsorban található még az Egyesült Királyságból érkező popzenész, Youngr illetve az amerikai pop-rock duo, Missio is. Fellépők között szerepel a Halott Pénz, a Punnany Massif és a 2019-ben csak néhány built tervező Wellhello is.
Egyébként a Soundon is üzemel az a mobilapplikáció, amellyel a biztonságos fesztiválozást segítik önkéntesek bevonásával.